Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az úszónő az Instagram-oldalán vádolta meg bántalmazással az apját.

Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó az Instagram-oldalán testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg az apját, Dr. Szilágyi Zoltán egykori olimpikont. Az úszónő a poszt kapcsán interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kifejtette, az a célja, hogy felhívja a figyelmet a családon belüli erőszak problémájára. Elmondta, hogy nagyjából 1,5-2 éve döntötte el, hogy a nyilvánosság elé fog állni.

„Kötve van a kezem jogilag, mert csak olyan dolgokról beszélhetek, ami ugye bizonyítható” – fejtette ki. „Irgalmatlan nehéz, szinte a mai napig utánam nyúl. Éppen ezért is szeretnék tiszta lappal indulni. Az a célom, hogy a történeteimmel segíthessek azokon, akiken kell” - mondta a műsorban.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
