Reagált az Alaptörvény lebontására vonatkozó ellenzéki elképzelésekre az Alkotmánybíróság elnöke

2021. december 14. 20:41

Sulyok Tamás a jogállamiság és a demokrácia elleni közvetlen és súlyos támadásoknak nevezte az egyes baloldali politikai szereplők elképzeléseit.

2021. december 14. 20:41
null

Nyílt levélben reagált Sulyok Tamás az utóbbi hónapokban egyre erősödő politikai jellegű elképzelésekre, amelyek egy kormányváltás esetén az Alaptörvény tollvonással történő eltörlését és az Alkotmánybíróság testületének feloszlatását helyezik kilátásba.

Az Alkotmánybíróság elnöke szerint az egyes pártok által megfogalmazott és velük szimpatizáló értelmiségi körök által egyértelműen támogatott nézetek

a jogállamiság és a demokrácia elleni közvetlen és súlyos támadások,

és mint ilyenek, egy demokratikus jogállamban teljességgel elfogadhatatlanok.

Sulyok Tamás levelében – amelyet a hatalmi ágak képviselőihez, Áder János köztársasági elnökhöz, Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kövér László házelnökhöz címzett – úgy fogalmaz:

„Az alkotmánybíróságok a jogrendszer zavartalan működésének biztosítékaiként őrködnek afelett, hogy a hatalmi ágak aktusai megfeleljenek az alkotmányok előírásainak. A magyar Alkotmánybíróság más európai alkotmánybíróságokhoz hasonlóan olyan testület, amely a jogállami és demokratikus működésnek az európai alkotmányos demokráciákban általánosan elfogadott garanciája. Az Alkotmánybíróság valamennyi hatalmi ág felett alkotmányos kontrollt gyakorol, de zavartalan működését a törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ágak együttesen kötelesek biztosítani.”

 

 

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2021. december 15. 20:11
Aki nem akar bolsevik diktatúrát és alkotmánytiprást, az szavazzon a Fideszre.
roughneck
2021. december 15. 12:30
Bar mar biztosan tudnak rola, de az alkotmanybirosagnak hivatalosan jelentenie kellene ezt az ugyet a brusszeli tarsszerv(ek)nek. Dokumentumokkal alatamasztva, ki, mikor, mit mondott az alkotmany felulirasarol, stb.
KinderMike
2021. december 15. 11:10
Az eu ilyenkor persze kussol... csak a melegeket engedjük házasodni, a többi nem lényeg
AdmiralRobert
2021. december 15. 10:04
Sajnos PR-szempontból nagyon szerencsétlen ez a levél. Nem Ádernek, Orbánnak és Kövérnek kellett volna ugyanis azt címezni, hanem az ellenzék vezetőinek (+ Fleck Zoltánnak). Így ugyanis majd jöhetnek olyan headline-ok a médiában, miszerint "Az AB elnöke levelet írt Orbánéknak, amelyben a jogállamiságot félti", amiből a külföldi / kevésbé tájékozott emberek, a részletek elolvasása nélkül azt gondolhatják, hogy pont Orbánéktól félti a jogállamot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!