Közölte: ha vannak civil szervezetek, akkor jönnek igények, szempontok a politikai döntéshozás felé, és ha van egy csatorna, ahol összefoglalják ezeket a javaslatokat, akkor könnyen lehet, hogy kormányzati döntés lesz ezekből a javaslatokból. Úgy tűnik,
ahhoz képest, hogy milyen akadályokat kellett legyűrni, nagyon komoly eredményeket sikerült elérni ezen a területen – mondta Orbán Viktor.
Hangsúlyozta: ez a terület most már nem gazdátlan, van egy intézményrendszer, és jó lenne, ha lennének javaslatok arról, hogy ezt hogyan fejlesszék tovább. Fontos az is, hogy legyenek konkrét tervek, így az alkupozíciója is erős lesz a területnek – tette hozzá. A kormányfő szerint ugyancsak fontos a pénz, amelyet a gazdaság megtermel, és az adórendszer, amely ennek a gazdaságnak a szíve.