Valóra vált Magyar Péter rémálma: interjút adott Rogán Antal, és lerántotta a leplet a Tisza Pártról (VIDEÓ)

„Ugyanaz lesz, ami régen is volt” – mutatott rá a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett szja-ját, ez csaknem 2 millió szülőt érint – jelentette be a pénzügyminiszter.

A családi adóvisszatérítés csaknem 2 millió szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forintos támogatást jelent – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében.
Kiemelte:

A visszatérítés a szülők jelentős részének esetében automatikus, azoknak azonban, akiknek az adataival nem rendelkezik a NAV, nyilatkozniuk szükséges december 31-éig – jegyezte meg.
A visszaadó-nyilatkozatot annak kell kitöltenie, aki családi pótlékra jogosult, de azt nem ő kapja; ebbe a körbe tartoznak továbbá a katás vállalkozók, a várandós nők és házastársaik, a rokkantsági járadékban részesülők, a családi kedvezményt érvényesítő hozzátartozók és azok, aki máshova kérik a kiutalást, mint ahova a családi pótlék érkezik.
Varga Mihály elmondta: a kormány vállalta, hogy a gazdaság sikeres újraindításának a magyar családok is a részesei lesznek. A magyar gazdasági növekedés mára az egyik leggyorsabb Európában, ami lehetővé teszi, hogy a kormány visszafizesse a befizetett szja-t – fűzte hozzá.
A Pénzügyminiszter bejelentését az alábbiakban tekintheti meg:
(MTI/Facebook/Kép: Varga Mihály közösségi oldala)