Márki-Zay Péter: Az baj a rezsicsökkentéssel, hogy nagyon könnyű megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni

2021. november 02. 08:45

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint, ha „egyszer megadta ezt az Orbán-kormány valakinek, akkor ebből nagyon nehéz kimászni”, pedig szerinte az árakon keresztül kell takarékosságra ösztönözni az embereket.

2021. november 02. 08:45
null

Meglepő nyilatkozatott tett Márki-Zay Péter a rezsicsökkentéssel kapcsolatban a Greenpeace Magyarország Facebook-oldalán található egyik videóban. A felvételen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje elmondta, szerinte

az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni”.

„Ez veszélyes”

Mint a hódmezővásárhelyi polgármester érvelt: „tudjuk azt, hogy az előző kormány éppen abba bukott bele részben, hogy megszüntette mondjuk a 13. havi nyugdíjat. Tehát ezeket rendkívül veszélyes…

A rezsicsökkentés kivezetéséről se beszélünk, hiszen egyszer megadta ezt az Orbán-kormány valakinek, akkor ebből nagyon nehéz kimászni”.

Hozzátette azt is: „de ennek iszonyatosan tovagyűrőző káros hatása van a környezetvédelemre is. Az igazságosság szempontjából is.” Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje aláhúzta, szerinte az is probléma, hogy „a rezsicsökkentés olyanokat is jutalmaz, olyanoknak is olcsó energiát ad, akik egyébként tehetős emberek és ki bírnák fizetni a valódi, világpiaci árat”. Pedig

Márki-Zay szerint az árakon keresztül kell takarékosságra ösztönözni az embereket.

Márki-Zay Péter fent említett kijelentéseit az alábbi videó 32 perc 56 másodpercétől kezdődően hallgathatja vissza:

Bizonyított a rezsicsökkentés

Magyarország kedvező helyzetben van az európai energiaválság időszakában, véli Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetője. Bővebben is érdekel...

***

Ez minden, csak nem ellenzékváltás és jobboldaliság – összeomlóban a Márki-Zay-jelenség

A Mandiner Reakcióval hétről hétre igyekszünk elmagyarázni fontos (itthoni és külföldi) közéleti ügyeket közérthetően és lényegre törően. Célunk, hogy néhány percben vázoljunk a Mandiner felületein egyébként bővebben és alaposan is kifejtett, bemutatott témákat. Az első rész a baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságáról, kereszténységéről, illetve arról szól, hogy bár egyesek azt mondják róla, mégsem váltotta le az ellenzéket.

A Mandiner Reakcióval hétről hétre igyekszünk elmagyarázni fontos (itthoni és külföldi) közéleti ügyeket közérthetően és lényegre törően. Célunk, hogy néhány percben vázoljunk a Mandiner felületein egyébként bővebben és alaposan is kifejtett, bemutatott témákat. Az első rész a baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságáról, kereszténységéről, illetve arról szól, hogy bár egyesek azt mondják róla, mégsem váltotta le az ellenzéket.

 

Nyitókép: Facebook

Kapcsolódó cikkek

Összesen 390 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. november 03. 09:03
A haladó Nyugaton energia válság van Magyarországnak a következő 15 évre biztosított energiaellátása Ilyenkor miért nem Orbánoztok.
Hont András Márki Zay Péterről
2021. november 03. 08:50
Hont András: Márki Zay Péter zavarba hozta a Fideszt. Márki Zay Péter esetleges győzelme azt jelenti, hogy amit a Fidesz 2 év alatt kitalált AZ MIND KUKA! 1, az előválasztás színjáték, KUKA 2, Gyurcsány show, KUKA 3, migráció, KUKA 4 szivárványos BP vs narancs vidék, KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA
cirmoscirmi
2021. november 03. 07:03
Ez bizony a "fizessenek a gazdagok" elnevezésű baloldali projekt belebegtetése! Ez azt jelenti, hogy a középréteg megsarcolásával fizettetnék ki a proli, segélyből élősködő szavazóbázisuk rezsiköltségeit. Ugyanis a baloldal számára a bérből és fizetésből élő középréteg már gazdagnak számít, ha fizetni kell. Az osztogatásuk legnagyobb vesztesei mindig ők, hisz a valóban gazdagokat a rezsiemelés nem nullázza le...
szarcsi1
2021. november 03. 05:11
"Márki-Zay szerint az árakon keresztül kell takarékosságra ösztönözni az embereket." Ez a futóbolond barnabőrű programja: gázáremelés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik