2021-re és a XIV. kerületi kiírásra visszatérve: az Egressy út 178/G szám alatt található ingatlanba tervezett Jancsó Miklós Mozgóképművészeti Gimnázium egy olyan új alternatív középiskola lenne, ahol a fiatalokat nem az állami intézményekre jellemző, „19. századi verbális kultúrával próbálják megkínálni, hanem a vizuális kultúra felől közelítenek a világhoz” – állapította meg a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn közölte, „az iskola éppen azt nem tanítja meg nekik, amit használnak, a látás képességét, akár a mozgóképről, a digitális kultúráról vagy csak egyszerűen a vizuális szépségről van szó”,
és nagyon szeretné, hogy a felesége által vezetett Ezer Gyerek Egyesülethez köthető intézmény helyet kapjon Zuglóban.
Csakhogy a zuglói pályázat (amelyet Niedermüller Annáék nyertek) lezárultát követően az Egressy úti ingatlanra bejelentkezett a Colombus utcai Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, amelynek 2,9 milliárd forintos, állami forrásból történő felújítása hamarosan elkezdődik, és ideiglenes helyiségekre lenne szüksége. Az állami intézmény vezetője kérését továbbította az MSZP-s polgármesternek, Horváth Csabának, aki ismertette: a végső előterjesztésről a novemberi rendes ülésen fognak dönteni. Ez azonban nagy valószínűséggel nem fog megtörténni, a november 25-i csütörtöki képviselő-testületi ülés napirendi pontjai között ugyanis nem található ez az előterjesztés.