Az eredmény az edző felelőssége, de azt is figyelembe kell venni, hogy mivel rendelkezik”. Az olasz szakember az MTI kérdésére kifejtette, reálisan már nem juthatunk ki a 2022-es vb-re, de Londonban férfiasan kell játszania a csapatának, hogy emelt fővel jöhessen le a pályáról. Hozzátette, azzal a ténnyel kell motiválni a játékosait, hogy a magyar mezt veszik fel, és azt méltóképpen kell képviselniük minden körülmények között.
Kollégája, a szintén olasz Edoardo Reja azt fejtette ki, hogy előzetesen négy ponttal kalkulált a két októberi vb-selejtezőre, de evés közben megjött az étvágy, így most már jobban örülne annak, ha kedden a lengyeleket is legyőznék, már csak azért is, mert válogatottja sokat fejlődött az elmúlt időszakban, míg korábban rendre alkalmazkodott riválisához, most helyenként már maga próbál meg irányítani és támadni.
(MTI)
Fotó: MTI/Illyés Tibor