Békemenet: Megkezdődött az ünnepség a Deák térnél

Andilla beszámolója, ha valakinek van kedve elolvasni. (Még nem döntöttem el, hogy leírom-e a saját blogomban, ott igyekszem mellőzni a politikát, a Facebookon meg aztán végképp kerülöm a témát: ha a Nyomentumos főbérlőm megtudja, hogy ott voltam, ráadásul oltatlanul, talán még azonnal ki is vág...) Magán a meneten nem vettem részt, csak a végén, az Andrássy sarkán. A beszédből ott nem lehetett hallani rendesen mindent, mert arrafelé nem volt hangszóró, pedig álltunk a színpad vonala mögött is vagy ezren. Így leginkább csak azt figyeltem, hogy milyen emberek jöttek el, és milyen volt az általános hangulat. Valóban békés, nyugodt, ünnepi, egy-egy pillanatban felemelő, megható energiákkal. Rendesen öltözött emberek, sokan ünneplőben, mindenféle korosztály, a babakocsistól a tolókocsisig. Az Orbán beszéde végén, annál a résznél, amikor azt kérte, hogy nézzünk a mellettünk álló szemébe, az én "bajtársaim", akikkel összemosolyogtam, egy kb. hetven év körüli, szépen felöltözött hölgy volt, aki egyedül jött el, a másik oldalon pedig egy húsz év körüli fiú, aki az apjával állt (értelmiségi család kisugárzás), és néha megbeszélték, amit éppen hallottak, és tapsoltak. Kaptam egy "vírusirtót" is: miután beszélgettem két, saccra hatvanas férfival, akiket a szép zászlóik miatt szólítottam le egy fényképre, és elmagyarázták, hogy ők ketten összesen hogyan másfél székelyek, és futólag megvitattuk Trianont, a szülővárosukat (Marosvásárhely, ahol a híres szecessziós kultúrpalotában én is felléptem az akkori néptánccsoportommal még a Ceausescu idejében) - szóval, egyikük, a félszékely, baráti öleléssel búcsúzott el, amit ő vírusirtónak nevezett. (Akik ezen most felháborodnak, hogy "mekkora felelőtlenség", és ha majd a következő hetekben sokan meg fognak halni kovidban, akkor az az én bűnöm, stb, stb: szeretettel üzenem Pasteur szavait: "A csíra semmi, a táptalaj a minden.") Úgy látszik, a zászlókra kattantam rá, mert még az elején megállítottam két fiút, akik szintén az Andrássyn érkeztek biciklivel, egy szép nagy, címeres zászlóval. A zászlóvivő 56-os pesti srácnak volt öltözve, és amikor megszólítottam, visszakérdezett: "Maga is jobboldali, konzervatív?" Miután ezt megbeszéltük, nevetve mondta, hogy most jönnek a Hősök teréről, "ott vannak vagy kétszázan". Később még egy zászlót fotóztam, nagyon kedves erdélyi házaspár, a férfi viseletbe volt beöltözve, de látszott, hogy az nála nem jelmez. Ők sem tudják, milyen régi az a kissé megtépett bársonyzászló, ami valahogy a családjukhoz került. A közepén nem címer, hanem egy kép: Szűz Mária a kisdeddel. A szélén pedig: "ARAD". A férfi adott nekem egy 2022-es kártyanaptárat, rajta Zrínyi és Rákóczi arcképe, mindkettőjüktől egy-egy idézet: "Az elszántnak semmi sem nehéz." (bár én ezt Loyolai Szent Ignáctól ismerem), és "Isten az igaz ügyet nem hagyja el.", a székely rovásírás ábécéje, meg egy Trianon általt feldarabolt térkép. És az ő neve, telefonszáma. Engem is megszólított valaki: már amikor megérkeztem, feltűnt nekem két, igen választékosan, az ötvenes évek divatja szerint felöltözött, színekben is egymáshoz hangolt fiatalember, és később odajöttek hozzám mikrofonnal meg egy kis kamerával. Egy új, internetes csatorna részére készítettek rövid interjúkat. Két kérdés: miért jöttem el, illetve mit gondolok a 2006-os eseményekről. Nagyon szimpatikusak voltak a fiatalemberek, majd megnézem, milyen lett a videójuk. A rendezvény után kb. 30 percig tartott, míg a tömeg EGY RÉSZE elvonult a Bajcsy meg az Andrássy felé. A hangszórókból a Csík zenekar egyik ismert nótája szólt, meg Tóth Gabinak ez az új száma, amiben a Dunakanyar imázsvideóban kacérkodik (aminek még eddig nem sikerült megjegyeznem sem a címét, de még a refrénjét sem). Számomra az egyik legjobb volt a sok-sok helységnevet látni, az ország minden részéből: kisváros, nagyváros, kisfalu, nagyfalu. És Felvidék, Kárpátalja, Erdély. A szívem megdobbant, amikor megláttam a családom falujának a tábláját (már régóta városi ranggal, Szabolcsban); meg is állítottam a kis társaságot ismerős arcokat keresve és egy gyors fotóra, üdvözöltem a rokonaimat (a mi szűkebb családunkból már csak kevesen élnek, de közvetve rengetegen vannak, az összes magyarországi ..... família onnan származik. El is bőgtem magam, mert utoljára a nagymamám sírjánál jártam arrafelé - rögtön odaugrott két nő, hogy átöleljen. A lengyel csapat maradt a legvégére, még akkor igen lelkesen éljeneztek. Videóztam őket; odaintegettek, odakiabálták, hogy "Polak, weger dwe bratanki", "Vivat Hungary", meg ilyeneket. És amikor azt mondtam, hogy Dziekujeme, azzal válaszoltak, hogy ŐK KÖSZÖNIK NEKÜNK, magyaroknak. Baráti öleléseket is kaptam, férfitól, nőtől, emailcímet, ahová elküldöm nekik a videót. Egyébként ez után a rengeteg ember után SEMMI szemetet nem láttam, amikor kb. még egy félórával később elindultam az útvonalon visszafelé. Elbicajoztam a Szabadság-hídig - addigra már teljesen tiszta volt az úttest, le is mosták. Piros-fehér-zöldre volt kivilágítva több épület, pl. a MÜPA. Megnéztem a fényjátékot a BME főépületének homlokzatán. Előtte láttam egy hátizsákos srácot, amint a felkapott egy-egy maradék, kóbor szemetet, "Soha többé!" táblával a kezében. A másik két gyűlésről lemaradtam, pedig összehasonlításképp kíváncsi lettem volna azokra is. Hát, így ünnepelt Andilla, és nagyon örült, hogy még a Nap is szépen sütött ezen a szép napon.

A tet ves ATv hirtelen nem ért rá moslékot mutatni. Pedig voltak vagy 1000n. Pár év eóriási békemenet. Megnéztem 1pár külföldi hiradót. Kép ohne,szöveg yes,pár ezer ember. Na.-,most mondja valamelyik moslék ,hogy ninc assorosvilághatalomglobalizmus,

Ha csak 80+os tolószékesek lettek volna, droidnak az is átütő győzelem. Ez lett a "Fiatal demokratákból", 13. havi szavazatvásárlási járadékkal operáló nyuggerpárt. Egyre jobb a 2002-es párhuzam.

Kb háromszázezer ember, és ezek egy jelentős része is úgy lett idebuszoztatva Romániából meg a lengyelektől. Hát ez kurva nagy égés Orbánnak. Fiatalt nagyítóval keresve is alig találni. Nyuggerkommandó volt az egész. Kb ez az összetétel: 90% idős 9% 40-65 közötti 1% húszas, harmincas Erőtlenül, rezignáltan végigcammogtak a városon. A tűzijátékot hétszázezren nézték.