Fekete-Győr: Itt leszek veletek, köztetek, értetek 

2021. október 11. 07:13

A Momentum leköszönő elnöke bejegyzésében azt írta: mindent megtesz azért, hogy a szerény, de napról-napra gyűjtögetett tudását Magyarország javára fordíthassa.

2021. október 11. 07:13
null

Fekete-Győr András hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond a Momentumban betöltött pártelnöki tisztségéről. A politikus hangsúlyozza: lemondása nem jelenti azt, hogy a jövőben ne venné ki részét abból a munkából, ami pártja előtt áll, és amelynek célja a „kormányváltás, rendszerváltás, korszakváltás”.

Fekete-Győr bejegyzésében azt is írja: az öt és fél éves pártelnöksége alatt közösen építettek fel a semmiből generációs alapokon egy olyan országos mozgalmat, egy centrista középpártot, amely „hisz a közösségek szolidaritásában, az egyének teljesítményében, és a társadalmi békében”.

„Biztos vagyok benne, hogy a Momentum következő elnöke és vezetése még erősebbé, még sikeresebbé fogja tenni a Momentumot és az új politikai generációt. Én pedig minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a következő elnök, a Momentum, és az összefogás sikeréért. Itt leszek veletek, köztetek, értetek” – zárja bejegyzését Fekete-Győr András.

Nyitókép: Facebook

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szárma
2021. október 11. 13:08
További sikereket!
Andilla
2021. október 11. 12:18
Gyűjtögessél még Bandi! Ha Karma bele nem szól, vagy tíz élet alatt eljuthatsz egy akkora formátumú vezető szintjére, aki képes lenne egy országot rendesen elvezetni. Drukkolok! Akkor most készülsz a füstbombás pered következő fordulójára, igaz? Tudósíts, hogy alakul! -- Bevallom, kissé hiányozni fog, ha eltűnik a süllyesztőben, igazán szórakoztató pillanatokat szerzett. Az én tudásom pedig meg egyelőre ahhoz szerény, hogy megértsem: kétdiplomás, egyetemi tanár, a nemzeti identitás egyik területével szorosan kapcsolatos szakterületén nemzetközileg is igen elismert ismerősöm hogyan támogathatja még a fészbúkon is nyíltan, publikusan ezeket a tutáliber-máliberális, hasznos idiótákat. De most kaptam egy klassz videót egy pszichológus elemzésével, remélem, az tisztázza. -- Azért abban is van valami elgondolkodtató, ha a "fiatalok pártjának" elnökét maguk a választói tartják túl fiatalnak... Meg abban is, hogyha eddig Fegyőr Bandi volt a legjobb a Pillanat Párt elnöki posztjára, mert nem találtak senki jobbat, akkor milyen lehet most majd az utódja...
Pusikas
2021. október 11. 11:47
Itt ? Köztünk ? Jajj ne !!!!
kolozsv
2021. október 11. 11:23
Na Mandiner, ezt a nolimpiás fickót sztároltátok ismeretlen korában, míg sokan elhitték, hogy egy új Petőfi érkezett... Gyorsan keressétek meg az utódját, hogy legyen időtök felfuttatni őt is a napi facebook kukázással. Tudjátok, mit a Nusikát meg a Katkát. Szerintem Orosz Anna lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!