Mindhalálig Zelenszkij: ez az európai politikus minden követ megmozgat Ukrajna uniós csatlakozása érdekében
Kaja Kallas hétfőn már európai katonák Ukrajnába küldéséről fantáziált.
A közvetítés a HírTV-n 13 óra 30 perctől, a csatorna Facebook-oldalán pedig 13 órától kezdődik, melyet a Mandineren is követhet majd.
„A 15 évvel ezelőtti rendőri erőszak áldozataira és az '56-os hősökre is emlékeznek a békemenet résztvevői. Az október 23-i rendezvényre vidékről is rendkívül sokan érkeznek. A legtöbben azért vesznek részt a békés demonstráción, hogy a hazai ellenzéknek és Brüsszelnek is megmutassák:
– írja a Hír Tv.
Mint írják: Nyolc kamerával, drónnal adnak élő közvetítést a Békemenetről. A közvetítés a HírTV-n 13 óra 30 perctől, a csatorna Facebook oldalán pedig 13 órától kezdődik. Természetesen Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét is élőben közvetítik majd.
A Hír TV élő közvetítését olvasóink 13 órától itt, a Mandineren is követhetik majd.
Mint a Hír Tv fogalmaz: „Erdély több településéről érkeznek megemlékezők a békemenetre”. A portál elmondta azt is: „A folyamatosan romló romániai járványhelyzet miatt a beutazás védettségi igazolványhoz kötött. Az autóbusszal utazó csoportok esetében pedig több indulási ponton is gyorstesztet végeznek az indulókon”.
Mint írják: „a beutazó magyarok között többen is vannak, akik az összes eddigi békemeneten részt vettek”. A portál tájékoztatása szerint „Makfalva polgármestere például elmondta: „nagyon fontos, hogy jelenlétükkel is megmutassák:
Az eddigi békemenetekre rendszeresen utaztak Kárpátaljáról is – idézi fel a portál, hozzáteszik: „nincs ez máshogy idén sem”. Mint írják: „Csapon, a kis kárpátaljai határvárosban már hajnali négy órakor félszázan várták a busz indulását. A csoport az ungvári járás magyarlakta településeit fogja képviselni a békemeneten”.
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi