A főváros kezdeményezi a kormánynál a maszkviselés szigorítását

2021. október 15. 13:36

Ezt azzal indokolják, hogy a koronavírus negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján felfutó ágába került.

2021. október 15. 13:36
null

A fővárosi önkormányzat a maszkviselés szigorítását kezdeményezi a kormánynál az új igazolt koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a koronavírus negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján felfutó ágába került: immár több napja ezer feletti az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma, illetve az Egészségügyi Világszervezet által „a járvány kontrollálhatósága mércéjének tekintett öt százalék fölé emelkedett a pozitív tesztek aránya”

A fővárosi önkormányzat azt kezdeményezi a kormánynál, hogy állítsák vissza a július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban. Ha a kormány ezt „nem érzi országosan szükségesnek”, akkor adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek, Budapest területén a fővárosi önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő – olvasható. Mint írták, jelenleg sajnálatos módon 

az önkormányzatoknak nincsen lehetősége elrendelni a maszkviselést,

ugyanis a tárgykört központi jogszabály szabályozza. 

A Főpolgármesteri Hivatal közölte, Karácsony Gergely főpolgármester Pintér Sándor belügyminiszternek írt levelet, amelyben felhívta a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének héten hozott javaslataira is: ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy zárt térben, rendezvényeken és tömegközlekedési eszközökön szükséges az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése – tették hozzá. 

A közlemény szerint a javaslatról csütörtökön egyeztettek a Fővárosi Idősügyi Tanáccsal is, amely egyhangúlag egyetértett a döntéssel.

(MTI)

(Nyitókép: MTI/Varga György)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
critical man
2021. október 16. 07:48
A német állam megengedi MINDEN vállalkozásnak, hogy kitiltsa a be nem oltott vásárlókat - még akkor is, ha élelmiszereket és egyéb alapvető dolgokat vásárolnak. A német Hessen tartomány elsőként engedélyezte a vállalkozásoknak, hogy megtagadják a vakcinázatlanok hozzáférését még az alapvető szükségletekhez is, ami aggasztó precedenst teremt. A hesseni szupermarketek engedélyt kaptak arra, hogy megtagadják a vakcinázatlanok számára az élelmiszerek és egyéb alapvető cikkek vásárlási jogát - erősítette meg az állami kancellária pénteken a BILD német magazinnak. Az új irányelv értelmében az üzletek eldönthetik, hogy végrehajtják-e az úgynevezett „2G-szabályt”, ami azt jelenti, hogy csak a vakcinázottak és a gyógyultak-németül „geimpft” és „geneen”-vagy a lazább „3G” szabály léphet be. ”, Amely magában foglalja azokat, akiknek negatív volt a vírustesztje (helyi nevén„ getestet ”).
ancilla
2021. október 15. 18:35
Egy kutya kölykei vagytok mind.
retsag
2021. október 15. 16:55
De most akkor kariferi nem szabadságon van?
Dicsértessék
2021. október 15. 16:20
Az üzletek sincsenek eltiltva attól, hogy kötelezővé tegyék a maszkviselest. Vagy csak oltási igazolvánnyal engedjenek betérést. Jaaa, hogy fontosabb a profit???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!