220 centis a legmagasabb magyar, Grósznak hívják

2021. október 31. 16:24

Kosárlabdázó volt a hatalmasra nőtt férfi.

2021. október 31. 16:24
null

Megvizsgáltak az orvosok, és semmilyen kóros elváltozást nem találtak, ami magyarázatot adna a méreteimre – mondta az ironikusan Bébinek vagy Mazsolának becézett Grósz László a Blikknek, aki a legmagasabb ember ma Magyarországon. A vezetékneve akár ironikus is lehetne, mert azt jelenti, nagy.

Az 51 éves szegedi férfi elmondta a lapnak, hogy gyerekkorában is már kimagaslott a kortársai közül és borzasztóan zavarta a magassága. Többféle sportot is kipróbált, aztán nem meglepő módon a kosárlabdánál kötött ki, az NB I-ben játszott a Dombóváron és Szegeden is. A sportot abba kellett hagynia egy súlyos térdműtét miatt, most rokkantnyugdíjas.

Arról, hogy mindenki rácsodálkozik a magasságára azt mondta, hogy ez van: „Mondjuk az vicces volt, amikor Kanadában jártam, a japán turisták ahelyett, hogy a természet szépségeit csodálták volna, velem szelfiztek inkább” – tette hozzá. Ha választhatna, akkor alacsonyabb lenne: megelégedne a kétméteres magassággal is, derül ki az interjúból.

Fotó: SANDRO DI CARLO DARSA / ALTOPRESS / PHOTOALTO VIA AFP

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. november 01. 07:56
Mondjuk meglep, hogy csak 220 a legmagasabb idehaza. Azt hittem van pár centivel magasabb is. Ez alig magasabb az átlag centerek méreteitől.
darázs
2021. november 01. 07:51
a két méter a legveszélyesebb. Folyton beveri az ember a fejét. Kettő hússzal viszont kénytelen mindent előtt meghajolni.
békalepcse
2021. október 31. 22:06
Egy biztos, nagyon illedelmes ez a Grósz gyerek... Amikor bemegy egy ajtón tisztelettudóan meghajlik...
kispufi
2021. október 31. 22:03
Grósz úr testi nagyságánál már csak Apróék jellembeli gnómsága szimbolikusabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!