„A légből kapott feltételezésekre ráharaptak a baloldali előválasztáson viaskodó politikusok”
„Én inkább a belvárosiakkal közös sikereinkre, a fejlesztéseinkre, az V. kerületiekért végzett munkámra összpontosítok, ahelyett hogy mások lejáratásából próbálnék előnyt kovácsolni magamnak. Ezzel a magam részéről egyszer s mindenkorra lezártnak tekintem ezt az ügyet” – mondta a Magyar Nemzetnek Szentgyörgyvölgyi Péter.
A 24.hu feltételezése szerint az elmúlt években Szentgyörgyvölgyi nagyságrendileg 20 millió forint értékben vásárolhatott földet, noha csak tippelt árakkal és a polgármester havi bevételével tudtak kalkulálni. Tehát feltételezésekre hivatkozva állították, hogy Szentgyörgyvölgyinek a vagyonnyilatkozata alapján nem lehetett elég fedezete a földvásárlásra. A lap is megjegyzi: természetesen adódhatnak olyan bevételei egy politikusnak, amelyek nem feltétlenül jövedelemből származnak, és emiatt nem kell feltüntetni őket a vagyonnyilatkozatban. Örökölhet, családi ajándékot kaphat, nyerhet esetleg szerencsejátékon.