Orbán Viktor, Müller Cecília, Dobrev Klára is rajta volt a radikálisok halállistáján

2021. szeptember 28. 16:44

Állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, valamint közéleti szereplőkre is halálos ítéletet mondott a csoport.

2021. szeptember 28. 16:44
null

Mint arról mi is beszámoltunk, hétfőn élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit. A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, „hogy ha ölnek, öljenek szépen”.

A radikális nézeteket valló csoport vezetője a tagokkal azt közölte, hogy „hadiállapot van”, így az igazságszolgáltatás tagjaira, kiváltképp a devizahiteles perekben eljáró bírákra és azok családjára „az ítéletem halál”.

Egy másik vezető az Index szerint halálos ítéletet hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, valamint közéleti szereplőkre. Az alábbi neveket említette:

  • Orbán Viktor,
  • Gulyás Gergely,
  • Toroczkai László,
  • Gyurcsány Ferenc,
  • Áder János,
  • Dobrev Klára,
  • Fekete-Győr András,
  • Jakab Péter,
  • Kásler Miklós,
  • Benkő Tibor,
  • Szijjártó Péter,
  • Varga Judit,
  • Nagy István,
  • Palkovics László,
  • Semjén Zsolt,
  • Máger Andrea,
  • Novák Katalin,
  • Kincses Gyula,
  • Müller Cecília,
  • Sulyok Tamás,
  • Parti Tamás,
  • Bánáti János,
  • Jelasics Radován,
  • Balogh János,
  • Halmosi Zsolt,
  • Mészáros József,
  • Karas Mónika,
  • Oravecz Márton,
  • Merkely Béla,
  • Rusvai Miklós,
  • Szlávik János.

Nyitókép: YouTube

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap Bender
2021. szeptember 30. 08:14
Nem elmebetegek ezek, csak italozás közben belelendültek a hülyeségbe és egymásra licitálva adták elő titkos vágyaikat. Teljesen rendszertelenül, mind akik eszükbe jutott, felkerült a képzeletbeli listára. Aztán ha már van lista, haljanak is meg. Egyben azonban biztosak lehetünk, ezek senkit nem bántottak volna, mikor kijózanodtak vagy elmúlt a roham. Persze nem elképzelhetetlen, hogy volt némi hatósági segítség is az ügy ilyetén kirobbanásához, kirobbantásához. Lehet egy újabb Györkös ügyet kreálni, a velük egyet nem értőket a forgalomból kivonni. Az ávós hagyományok még nagyon élnek ezekben a berkekben. (egyébként csak gondolj bele, te hány hitvány, bitang, tolvaj politikus halálát kívántad eddigi életedben? No ugye! És ettől még nem vagy sem gyilkos, sem összeesküvő, csak néhanapján nekikeseredett ember, aki látja a disznóságokat.
geyza1947
2021. szeptember 29. 08:23
Érdekes lista, egy tény, ha ezek a politikusok eltünnének a politikából márol-holnapra / nem megölve / Magyarország elindúlhatna Európa felé !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mátyás01
2021. szeptember 29. 07:49
Azon kívül, hogy nyilvánvaló elmebetegek, valaki magyarázza már el nekem, hogy állt össze ez a lista? Mintha véletlenszerűen dobálták volna össze politikusok és nem politikusok nevét. Például a tiszti főorvos és a három ismert orvos az oltások miatt kerültek rá, vagy mi a logika?
Tibesz26
2021. szeptember 29. 01:05
akárki is vagy a bandáddal együtt takarodjatok magyarországról terrorista kutyák
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!