két hét múlva lesz két éve
annak, hogy Karácsony Gergely, akkor még főpolgármester-jelölt az idősek világnapja alkalmából a következőket mondta a Kossuth Rádió Krónika című műsorában: „minden fűtési szezonban a nyugdíjasoknak és rászoruló nagycsaládosoknak fűtési szezononként húszezer forint támogatást fogunk nyújtani. Nem csak a választási évben, hanem minden évben. És nem könyöradományként, nem politikai alkuként, amelyben cserébe szavazatot kérünk, egyszerűen azért, mert hiszünk a szolidáris Budapestben, és azt gondoljuk, hogy a fővárosnak dolga az, hogy segítse az időskorú embereket”.
Felülvizsgálják a rendszert
Viszont már tavaly február közepén írtunk arról, hogy mégsem jut minden nyugdíjasnak a kampányban beígért 20 ezer forintos fűtéstámogatásból, ez pedig a Népszava cikkéből derült ki, amely a főváros költségvetési tervezetéről adott hírt. Eszerint csupán a leghátrányosabb helyzetű 20 ezer család részesülhet ilyen juttatásban.
Idén februárban pedig arról számoltunk be a Magyar Nemzet cikke alapján, hogy a főváros felülvizsgálja a rendszert, amely most alig ezer háztartáson segít havi kétezer forint rezsijóváírásban. Azt ugyanis