A mese elfelejtett ereje

2021. szeptember 30. 13:57

A mesék nem csak abban segítenek, hogy régi korok gondolkodását megismerjük.

2021. szeptember 30. 13:57
null
Hojdák Annamária

„Valamikor a XIX. században tanult emberek kiötlötték, hogy a mesék a gyerekeknek szólnak, nekik kell felolvasni őket. Pedig ha akkor megkérdeznek egy falusi embert, megmondta volna, hogy a meséket mindenkinek mesélik, és a céljuk semmiképp sem jó és rossz örök harcát felidézni, ahogy ma láttatni szeretik – annál sokkal mélyebbre vezetnek.

A mai formájában sok varázsmese (más néven tündérmese) magán viseli az etikai világkép nyomait; érdemes megkeresni az eredeti formájukat, és úgy olvasni őket, hogy eljussunk a velejükig – igaz, hogy sokszor a moralizáló felszín alatt is felsejlik az eredeti tartalom. De a mesék nemcsak abban segítenek, hogy régi korok gondolkodását megismerjük, sokkal inkább, hogy saját magunk jobb megismerésében és krízisek feloldásában legyenek útmutatóink.

A történeti megközelítés már a huszadik század első felében teret kapott. Vlagyimir Propp A mese morfológiája című könyvében végigvette az általa ismert összes orosz varázsmese strukturális ívét, A varázsmese történeti gyökerei című művében pedig az egyes cselekményelemek alapjait igyekszik feltárni. Jó példa módszerére a vasorrú bába (baba jaga) alakjának elemzése, aki minden nemzet népmeséiben hasonló jegyeket visel; Propp részletesen foglalkozik vele mint korokon átívelő, archetipikus jegyeket magában hordozó mitikus képzettel. Megfelelteti többek között a német Holle anyóval, aki a havazást irányítja, az eszkimók víz alatti állatokat uraló és a dolgánok tenger fölött rendelkező úrnőjével. Hímnemű jagának tekinti Polüphémoszt az Odüsszeiából, de azt az erdei varázslót is, akihez egyes mesékben fiukat küldik a szülők, s ő egy, három vagy hét év alatt mágikus képességgel bíró hőssé neveli őket. A jaga tehát szervesen kapcsolódik a serdülő fiúk beavató szertartásához – vagy inkább a rítus az, ami ugyanaddig a gyökérig megy, mint amit a jaga képvisel, a Nagy Anyáig, aki az élet-halál-élet ciklust hordozza magában. Bár a jaga asszony és anya, nem ismeri a házaséletet, sosincs férje, mindig öreg. Hatalma alá tartoznak az állatok, de egyes orosz mesék tanúsága szerint a szelek, sőt a nap is. A hős, aki tyúklábon forgó szűk házába betér és az ételéből eszik, magába a halál birodalmába száll alá – enélkül, és az erő nélkül, amelyet ezzel bizonyít, nem is lenne képes elvégezni a küldetést, amelyet a mese folyamán el kell végeznie.”

Nyitókép: YouTube. Illusztráció.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. szeptember 30. 14:07
"Szó szerint egy mesebirodalmat építettek az arborétumból. Óriási érdeklődés övezte Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc esküvőjét. A nagy eseményről már napvilágot látott néhány információ, a Story magazin azonban most még több részlet birtokába jutott, hogy ezzel kedveskedjen az érdeklődőknek. A lap az évtized lagzijának nevezi az eseményt, nem csoda, hogy még napokkal a lagzi után is erről beszél egész Alcsút, Felcsút és a környező városok. Egy helybéli büszkén mesélt a részletekről: – Néhány hete Lőrinc lányának az esküvője is itt volt, és amiatt is nagy volt a sürgés-forgás, na de ez bőven túltett rajta! Szó szerint egy mesebirodalmat építettek az arborétumból. Bár a helyszín önmagában is nagyon exkluzív, de hogy alig pár na leforgása alatt egy komplett építményt varázsoltak oda, az valami egészen elképesztő. – büszkélkedett a helybéli, aki elárulta, hogy négy kamionnyi élő hófehér virágot és dekorációt és kiegészítőt hozattak oda. – Az egyik dekoratőr azt mesélte valakinek, hogy úgy képzeljük el, mint Hamupikpőke báljelenetét. Azt beszélik, még az aszfaltot is felszedték, hogy ne legyen hepehupás a műfű... – folytatta a bennfentes, aki szerint a helyreállítást már a lagzi másnapján elkezdték. Természetesen a gasztronómiai fogások is káprázatosak voltak. A lap egyik informátora szerint a pár számára a diszkréció elsődleges volt, nem véletlen, hogy a közel háromszáz fős lakodalomra többszintes beléptetési rendszeren lehetett csak bejutni, a környező utcákon is civil biztonságiak dolgoztak. – Lista alapján szűrték, ki jogosult a belépésre – folytatta a bennfentes, hozzátéve, hogy aki részt vehetett a ceremónián, egy egyedi sorszámmal és a házaspár keresztnevének kezdőbetűből, ellátott logóval ellátott fehér színű karszalagot kapott. Az illusztris sztárvendégek is csak kapkodták a fejüket a világsztárok láttán – felejthetetlen élmény volt Luis Fonsit, Rod Stewartot, Richard Claydermant élőben hallani és látni – áradozott a lap informátora, hozzátéve, hogy a hazai előadókis nagyon profik voltak: Radics Gigi Talán Attilával énekelt, Gönczi Gábor pedig a Smile együttesével csinált óriási bulit, ahol a vendégek – köztük Mészáros Lőrinc gyerekkori barátai és szomszédai – egy percig sem unatkoztak. Egy kis varázslat is helyet kapott a nagy napon A gyönyörű televíziós hétfőn délelőtt osztott meg közösségi oldalán az esküvő fotóit, amin jól látható, hogy a bokáján ott volt ah a mágikus lánc, amit 2012 óta állandóan visel." https://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/varkonyi-andrea-meszaros-lorinc-eskuvo-ujabb-reszletek/251cbjb
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!