Orbán volt az első vezető, aki fel merte vállalni a politika totalitását

„Olykor felmerül, hogy túlteng az aktivista nézőpont a Partizán-interjúkban, amikor olyan vendégeken is kitartóan ideológiai, társadalompolitikai szempontokat kérsz számon, akik nem politikai döntéshozók, hanem tudósok, celebek, művészek.
Teljesen értem a kritikát. Az a válaszom erre, hogy én a politika totális felfogását vallom. Szerintem nem lehet úgy társadalomban élni, hogy apolitikusak maradjunk, mert az apolitikusság is egy politikai pozíció. Nincs olyan szakma, munkahely, aminek ne lenne politikai relevanciája. Amikor valaki – pláne, ha a nyilvánosságban dolgozott – azt mondja nekem, hogy ez neki nem volt feladata, akkor szerintem vagy nem mond igazat, vagy elmulasztotta azt az alapvető önreflexiós munkát, hogy belássa: a tevékenységével hatást gyakorolt másokra. Értem, hogy ez egy sokszor irritáló attitűd az emberek számára, de nem arról van szó, hogy mindenkit bele akarok kényszeríteni a politikai pozícióba, hanem hogy hamisnak tartom, amikor valaki azt gondolja, hogy az ő létezésének nincs politikai dimenziója. Ez szerintem abban gyökerezik, hogy a közoktatásunk létezhetetlenül nem kezeli azt, hogy mit jelent az a tény, hogy politikai lények is vagyunk. Ez egyfajta politikai analfabetizmus, amiről részben nem tehetnek az emberek, részben viszont igen, különösen, ha a nyilvánosságban végzik a munkájukat.

Ilyen szempontból akkor egyetértesz az orbáni szemlélettel, hogy az életünk hétköznapinak tekintett területein is ott van a politika.
Ez Orbán Viktor egyik legfontosabb igazsága. Halálos problémája ennek az országnak, hogy ő volt az első, és mindezidáig szinte az egyetlen vezetője a közösségnek, aki ezt nemcsak felismerte, de fel is merte vállalni. Abból a szempontból tartom kártékonynak, hogy mire használja ezt a felismerést. Mert nem emancipálni próbálja a társadalmat arra, hogy politikaként értelmezze az életet, hanem szándékosan gusztustalanná teszi, ami miatt az emberek undorodnak a politikától. A Partizánban mi is azt gondoljuk, hogy a politika egy totális fogalom, de ha én azt mondom, hogy minden politika, akkor ösztönösen tiltakoznak az emberek, hogy csak a magánéletbe ne jöjjön be. A politikát letoló attitűd az ellenzéken belül is nagyon veszélyes szerintem, mert ezzel nem Orbán Viktor ellenpozícióját képezik meg, hanem átengedik neki a terepet, hogy mindent kedvére átpolitizáljon. Ha kellően sokan politizálnának, akkor nem lehetne így kisajátítani egy társadalmat, mint ahogy azt Orbánék megtették.

Egy kis politikai sci-fi a végére: szerinted mekkora változás kellene ahhoz, hogy Orbán Viktor megfontoljon egy Partizán-életútinterjút?
Erre négy válaszom van: az első lehetőség, hogy elveszti a választást, és valamiért fontosnak tartja ezt. A második, hogy valamiért úgy alakul a következő fél év során, hogy többet nyerhet, mint veszíthet egy ilyen interjúval. A harmadik, hogy eltelik harminc év, és a pályája végén azt mondja, hogy na, akkor most jöjjön a kamerájával és beszélgessünk. A negyedik válaszom pedig az, hogy előfordulhat egy olyan szituáció, hogy a Partizán más pozíciót tölt be, mint most, és emiatt Orbán Viktor belesodródik egy olyan helyzetbe, hogy ez lesz az egyetlen felület, ahol lehetősége van arra, hogy kemény kérdésekkel, de újságírói tisztesség mellett beszélhessen arról, amit fontosnak tart. Tök jó a médiabirodalom, de ha diszfunkcionálissá válik, sok haszna nincs. Hol tud most már ő megszólalni, ami a buborékon kívül bárkinek mond bármit? Biztos vannak más helyek is, ahova elmehetne, de szerintem alakul a Partizánnak egy megkülönböztetett pozíciója, és el tudom képzelni, hogy lesz egy olyan pont az életében, amikor úgy gondolja, hogy ez többet hoz, mint visz. Nyugodtan kopogtasson, az ajtónk nyitva áll előtte, de más bánásmódot neki sem tudunk biztosítani, mint az eddigi interjúalanyainknak.”