az állítólag demokratikus folyamatra és saját kollégájuk, politikusuk lelkére is. Visszaléptetik Barlabás Andrást a 2010 előtti világból érkező párt még jobban pártoskodó előjelölt javára. Persze, Barlabás András a saját bejelentésében azt írja: nem áll egyik jelölt mellé sem. Az országos Momentum ellenben közzé tette, hogy több körzetet cserélt más ellenzéki pártokkal, így az MSZP-vel. Az MSZP-vel, ami a DK-val közösen a 2010 előtti világ legnagyobb panoptikuma. Teszi ezt a Momentum, ami folyamatosan a fiatalok őszinte képviseletével hitegeti az új nemzedékeket.”
Cser-Palkovics a Momentum ezzel azt üzeni a fehérvári embereknek:
„dumálunk a demokráciáról, aztán simán elcserélünk titeket egy pesti körzetért, ha a politikai szelek máshogy fújnak”.
.„Mit üzen ez az egész Fehérvárnak? A fehérvári ellenzéki szavazóknak? Az ígéret az volt, hogy a fehérváriak dönthetitek el, ki indulhat a választáson. Ehelyett az egyik párt már el sem indul, a másik napokkal az előválasztás előtt visszalép.Egyáltalán mit üzen ez a helyzet Fehérvárnak? Futottak még város lennénk az ellenzék szemében, a fehérvári képviselő csak egy gyalog lenne az országos politikai sakktábláján? Fehérvári emberként ezt kikérem magamnak, kikérem azt magamnak, hogy bármely fehérvári emberrel így bánjanak Budapesten. Ennél a mi városunk, a fehérvári ellenzéki érzelmű emberek és Székesfehérvár egésze is biztos, hogy jóval többet érdemel. Fontos üzenet ez megint pártállástól függetlenül minden fehérvárinak. Százezren egy csapatban! Ez a fontos, nem a pártpolitika. Egymásra vagyunk utalva, összeköt bennünket a közös otthonunk és lehet a világ dolgairól külön véleményünk, de helyben nem érdemes erősíteni az országos pártpolitikai megosztottság hatásait, sokkal inkább a tompítás a város és a fehérváriak érdeke.” – fogalmazott a polgármester.
Cser-Palkovics András bejegyzését teljes egészében itt olvashatja el: