Az, hogy miért tart valaki engem homofóbnak, az más kérdés, de mindenképp érdekes, hogy amikor én nagyon határozottan elítéltem Parragh Lászlónak a homoszexuálisokat súlyosan sértő nyilatkozatát, Homonnay Gergelynek ugyancsak az jutott az eszébe, hogy egy „aljas náci” vagyok.
Rá kell mutatnunk arra, hogy akik toleranciát követelnek, akik a gyűlöletkeltés ellen szólalnak fel, azok lépten-nyomon gyűlöletet keltenek. E folyamatnak szerettem volna állampolgárként gátat vetni.
Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a gyűlöletkeltésnek semmilyen kontextusban nincs helye. Sokaknak lehet véleménye arról, hogy valamit gyűlöletkeltőnek tart; azonban az „aljas náci féreg” megjegyzést egy másik emberre továbbra is gyűlöletkeltésre alkalmas kifejezésnek tartom. Helytelennek érzem, hogy ezt ma következmények nélkül le lehet írni. Úgy vélem, gyűlöletkeltéssel szemben gyűlöletkeltéssel nem lehet védekezni, ahogy erőszakkal szemben sem lehet erőszakkal fellépni. Egész egyszerűen a békés eszközökben, a párbeszédben hiszek, csak így tudunk tenni azért, hogy a közbeszéd kulturáltabb legyen, hogy a gyerekeinknek se a gyalázkodást kelljen hallgatniuk nap mint nap.
Bár a tárgyaláson nem volt szó a Facebookról, a közösségi média cenzúramechanizmusáról, érdekes, hogy ez a komment fent maradhatott a világon egész addig, amíg a szerző el nem távolította azt.
Nem lep meg, hogy a cenzorok nem vették le a kommentet. Épp most értesültem arról, hogy a Képmás magazin azért nem hirdethet a közösségi oldalon, mert az alcímük – Magazin nőknek és férfiaknak – „kirekesztő”. Ezzel szemben, hogy valakit rendszeresen lehet bejegyzésekben, kommentekben emberi méltóságukban sértegetni, gyűlöletet kelteni, úgy tűnik belefér a közösségi alapelvekbe. Szerintem nem az a lényeg, hogy valaki milyen indok miatt tesz gyűlöletkeltésre alkalmas kifejezést, hanem az, hogy ezt kimondja. Épp ezért fontos visszaigazolás számomra a mai ítélet, hogy a magyar jogszabályok és a bírói gyakorlat szerint sem lehet idáig elmenni.