Hogy érthetőbb legyen: a szivárványkoalíció Sikeres Bajáért Egyesület néven jutott 2019-ben győzelemre, ám ennek a civil szervezetnek a jelenlegi elnöke éppen a jobbikos Hornyák, aki László Károllyal, a Gyurcsány-párt sértett képviselőjével (ex-alpolgármesterével) ma – mint láttuk – a Fekete-Győr András pártjában szolgáló városvezető bősz ellenfelének számít.
Már a helyi Momentum is bomlik
Végül az alábbi kirobbant bajai balhé azt mutatja meg, hogy ezen a településen nemcsak az ellenzéki összefogás pártjai között van súlyos ellentét, hanem már a polgármester asszony pártján belül is. A Gyurcsány Ferenc munkásságával igen kritikus Nyirati Klára választási sikeréért egykor sokat tett Székely Dániel, aki a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés képviselője, minap több társával együtt kilépett a bajai Momentum-alapszervezetből – aminek elnöke ki más volna, mint a nem túl integratív személyiségnek tűnő polgármester asszony. Székely Dániel függetlenként folytatja a megyei közgyűlésben. Annyira renitenssé vált a Momentummal szemben, hogy a bajai központú választókerületben megrendezendő ellenzéki előválasztáson nem a momentumos jelöltaspiráns Kiss László, hanem a jobbikos Preininger Rozália mellett kampányol, Hornyák Józseffel vállvetve.
Az ex-momentumos megyei képviselőnek augusztusi Facebook-posztjai elárulják, hogy a bácskai városban valami nagyon nincs rendben a baloldalon, és a bajai polgármester pestiesen szólva „bevonzza” az O1G koalíción belüli haragosokat. Ízelítő Székely Dániel minapi bejegyzéséből: „A Sikeres Bajáért Egyesületet – így a bajai ellenzéki összefogást – eláruló 5 fős illegitim különfrakció (Nyirati, Hajdú, Széll, Szekérné, Dani Gitta), hamarosan bíróság előtt kell feleljen szabàlytalan és elvtelen gyakorlata és tette miatt. (…) Tettének következtében a Fidesz-KDNP megalakíthatta a testület legnagyobb LEGITIM frakcióját 6 fővel.”
_