Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A baloldali miniszterelnök-jelölt-jelölt szerint a pártok által finanszírozott felmérések próbálják azt a látszatot kelteni, hogy neki, vagy Fekete-Győr Andrásnak semmi esélye sincsen.

Vasárnapig regisztrálhatnak az ellenzéki jelöltek az előválasztásra. Márki-Zay Péter úgy látja, van esélye az előválasztáson, de óvatos becslése szerint harmadik-negyedik lehet a miniszterelnök-jelöltek közt – adta hírül a Klubradio.hu.
Hivatalos: Márki-Zay is miniszterelnök-jelölt-jelölt

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere, az előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje pénteken leadta miniszterelnök-jelölti, és képviselő-jelölti jelentkezését. Ezen kívül a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelölő szervezeti papírjait is benyújtotta a hat ellenzéki pártnak.
„Kétségkívül tény, hogy
– fogalmazott Hódmezővásárhely polgármestere. Hozzátette: „Ha a civil jelölteket összepártozzuk, azzal az ellenzék szavazatokat veszít.”
A Márki-Zay Péterrel készült interjút itt tekintheti meg.
Kép forrása: MTI/Mohai Balázs
