Kocsis Máté: Gyurcsány? Kösz, nem. Emlékszünk rá

2021. augusztus 24. 17:02

Mindenki emlékszik rá, milyen „jól” tudnak kormányozni Gyurcsány Ferencék – írta a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán.

2021. augusztus 24. 17:02
null

Kocsis Máté ezt arra reagálva közölte, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke úgy nyilatkozott: „...megmutatjuk, hogy nemcsak győzni, de kormányozni is tudunk”.    

A Fidesz kommunikációs igazgatója bejegyzésében több pontba szedve emlékeztetett a Gyurcsány-kormányra.    

Akkor 12 százalékos volt a munkanélküliség. Kormányzásuk alatt mindössze egy százalékkal tudták emelni az egy főre jutó reáljövedelmet, elvettek egyhavi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési programot, „devizahitelekbe hajszolták a családokat” – írta.    

Emellett megszüntették a családi adókedvezményt, elvettek egyhavi bért a közigazgatásban dolgozóktól és a tanárokról, lecsökkentették a gyes időtartamát és szigorították a gyedet. Kórházakat zártak be, 600 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, 16 ezer aktív ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el – közölte Kocsis Máté.    

Továbbá háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát, és „eladósították az országot”, csődközeli helyzetbe kerültek az önkormányzatok.

2008-ban Magyarország elsőként fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF-hez) mentőövért, mert az akkori baloldali kormány úgy gondolta, hogy nincs más út. "Ebből a politikából sorozatos megszorítások következtek" - sorolta a fideszes politikus.    

Kocsis Máté szerint „mindegy, ki nyeri az előválasztást, a végén megint Gyurcsány akarja majd megmutatni, hogyan kell kormányozni”.

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2021. augusztus 25. 10:15
Milyen megalázó volt mikor Gyurcsány azt mondta " akinek nem tetszik el lehet menni" . koldusnak hazátlannak érezte az ember magát, mi lesz mi jön ????? Ha ezt valaki elfelejti akit érintett az megérdemli hogy ismét koldus legyen.
makapaka2
2021. augusztus 24. 19:22
GYURCSÁNY FERENC MAGYARORSZÁG SZÉGYENE! Aki pedig lepaktál vele, az nem sokkal különb nála.
Tidal_wave
2021. augusztus 24. 19:14
Basszus, kiszámoltam az Eurostat adatai alapján, hogy 2004. ősz és 2009. tavasz között, amíg ez a szarházi volt a kormányfő, hogyan változott a GDP az egyes EU országokban. Látszik, hogy a 27 ország közül nálunk nőtt a harmadik leglassabban (2009Q1/2004Q3 szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazított fixbázisú idősorból számolva), és a régiós országok közül (V4, baltiak, szlovénok, horvátok, románok és bolgárok) pedig a béka feneke alatt volt a növekedés ebben a négy és fél évben (a leggyorsabb Lengyelország, 25%-os növekedéssel, és a régióban a második legrosszabb Horvátország, 8,5%-kal. Magyarország: 1,9% 4 és fél év alatt Íme a rangsor: Lengyelország 25,0% Bulgária 24,2% Románia 24,0% Szlovákia 23,7% Lettország 21,9% Csehország 17,2% Ciprus 16,8% Litvánia 13,5% Szlovénia 12,7% Málta 12,7% Luxemburg 10,5% Észtország 8,7% Horvátország 8,5% Spanyolroszág 7,9% Hollandia 7,5% Írország 7,2% Ausztria 7,1% Svédország 5,9% Belgium 5,5% EU-27 4,4% Finnország 4,0% Franciaország 3,8% Eurozóna 3,3% Dánia 2,8% Görögország 2,2% Németország 2,1% MAGYARORSZÁG 1,9% Portugália 1,3% Olaszország -2,3% ÉS MÉG VAN POFÁJA A SOK ALJADÉKÁSNAK MEGSZÓLALNI!
zuerzavar
2021. augusztus 24. 18:46
Feri megkapta a bolgár lúdtalpas dömert, Klárika meg az iszákos táncost. Perfect, már most bünhödnek:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!