Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

Kilépett a pártból a veszprémi DK alapszervezetének volt elnöke, Katanics Sándor.

Katanics Sándor szombaton, közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy minden dokumentumot beadott az előválasztási regisztrációra, amelyre szükség volt, de a DK mégis Csonka Balázst indítja helyette az előválasztáson – olvasható immár a telexen.
Katanics Sándor lapunknak adott korábbi nyilatkozatát itt tekintheti meg.
Pedig még a Momentum elnöksége is kiáll a volt DK-s mellett

A helyi Veszprémkukac.hu portál szerint a párt Katanics ellen először fegyelmi eljárást indított, amiért a közvélemény számára tudósított a kialakuló helyzetről, majd a DK indoklás nélkül megvétózta a regisztrációját. A politikus a folyamat végén kilépett a pártból, az előválasztáson a Civil Bázis égisze alatt fog indulni.
– fogalmazott a lapnak Katanics, valamint hozzátette azt is, hogy egy-két napon belül a helyi DK több elnökségi tagja is távozni fog a pártból. A DK veszprémi alelnöke, Zakar Csaba a történtek miatt szintén kilépett a pártból.
Katanics Sándor közösségi oldalán megosztott bejegyzését az alábbiakban olvashatja:
Kép forrása: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd