Börtönviselt roma vezetővel szövetkeznek Gyurcsányék

2021. augusztus 09. 17:56

A DK és a Magyarországi Cigányközösség Fóruma közleményben jelentették be a szövetséget. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a közösség vezetőjét korábban egy év tíz hónapra ítélték.

2021. augusztus 09. 17:56
null

A közös közlemény szerint a Demokratikus Koalíció és a Kolompár Orbán által vezetett MCF együttműködik az „ellenzéki szövetség közös roma programjának kialakításában és végrehajtásában. Közösen dolgoznak a romák élethelyzetének javítása érdekében az oktatás, a foglalkoztatás, a telepfelszámolás, a vállalkozások segítése, az előítélet visszaszorítása, az egészségügy, valamint az állam- és közigazgatás területén. A két szervezetnek közös érdeke a roma közösség tartós, munka és oktatás alapú felemelése, a cigány és nem cigány emberek békés, biztonságos egymás mellett élése, azáltal Magyarország gyarapítása.”

A közleményben arra ugyanakkor nem térnek ki, hogy 2013-ban Kolompár Orbánnak, az MCF vezetőjének börtönbe kellett vonulnia, kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt. 

(MTI)

Nyitókép: Kecskemét, 2012. július 5. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnöke az ítélet indoklását hallgatja az ellene és társai ellen folyó per tárgyalásán, a Kecskeméti Városi Bíróságon. A bíróság kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek Kolompár Orbánt, és első fokon 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte.
(MTI/Ujvári Sándor)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. augusztus 10. 06:05
Jó lesz köztársasági elnöknek, Göncz után szabadon.
pepita
2021. augusztus 10. 01:46
Kiskunmajsai cigányoknál újra felvirágozhat a drog biznisz . Azt a cigányságot akit ez a koma képvisel az ajtó elé szaróknak szokták hívni .
mustarharmas
2021. augusztus 09. 23:04
Hát, a Fidesz is börtöntöltelék cigányvezetőkkel vette körül magát. Ebben nincs különbség....
jánosbácsi
2021. augusztus 09. 22:32
A pártoknak ilyen senkiházi köztörvényes bűnözőkre van szükségük azért, hogy a cigányok nehogy összefogjanak, mert akkor nagy bajban lennének. Több mint egymillió cigány él Magyarországon és egyre többen lesznek. Belátható időn belül Magyarországon minden második ember cigány származású lesz. Amennyiben egy olyan ember állna a cigányság élére mint Kállai Ernő . A cigányoknak eszük ágában sem lenne rasszista pártokra szavazni, mert Magyarországon a pártok mindegyike cigányellenes . Ezeket a köztörvényes bűnözőket arra használják a pártok hogy a tanulatlan nyomorba tartott vidéki cigányokat elvigyék szavazni megalázó juttatások ellenében . A cigányok Magyarországon ugyanazt a politikai szerepet tudnák betölteni mint Romániában az RMDSZ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!