29+1 potenciális gyilkos – a rendőrség razziázott az utakon

2021. augusztus 10. 10:23

29 ittas sofőrt és egy drog hatása alatt állót kaptak el két éjszaka alatt.

2021. augusztus 10. 10:23
null

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya elsősorban az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére szervezett ellenőrzést 2021. augusztus 6-án és 7-én éjszaka – számolt be a Police.hu. Az alkalmazott szondák 29 esetben jeleztek ittasságot, ebből 20 esetben a bűncselekmény-kategóriát elérő mértékben. Az érintett járművezetők jogosítványát a BRFK bevonja. Három járművezető esetében további vizsgálat volt szükséges, őket vérvételre állították elő, hat alkalommal pedig közigazgatási bírságot szabtak ki.

Két járművezetéstől eltiltott sofőr is fennakadt a rostán, ellenük büntetőeljárás indult. Egyikük esetében ráadásul a kábítószer-gyorsteszt is pozitív eredményt mutatott, majd pár gramm droggyanús anyag is előkerült, ezért a rendőrök kábítószer-birtoklása és járművezetés bódult állapotban bűncselekmények miatt külön eljárást kezdeményeztek. Engedély nélküli vezetés miatt öt szabálysértési feljelentést tettek az egyenruhások.

Nyitókép: MTI/Varga György

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2021. augusztus 11. 22:19
No azért te sem vagy távol az önkéntes rendőrködéstől... Én eddig négyszer vizsgáztam, háromszor hibapont nélkül. Nem elvették a jogsimat, hanem elsőre az MHSz nél. Utána nemsokkal a Postánál. Bementem érdeklődni sofőr állás után, mondták üljek le, mindjárt jön aki felvilágosítással tud szolgálni... Jött is, bementünk egy terembe, elém tett tesztlapokat kreszből, töltsem ki... Megfelelt. Na akkor menézzük hogy vezet. Kaptam egy roburt, elindultunk. Megérkeztünk vissza a garázsba, közli velem nagyon sikeres hatósági vizsagát tettem, kis autóval már nem is megyünk, hibapont nelkül vezettem és fel is vesznek ezután. Kérdeztem, mi lett volna ha nem sikerül? - Akkor bizony a jogosítványa nálam marad! Aztán bevonultam határőrnek, ott szintén hatósági vizsgát kellett tenni. Volt akinek bizony nem sikerült, pedig buszsofőr volt. Utoljára nehézpótból vizsgáztam, így a buszon kívül minden kategória meg van. Ennek ellenére azt mondom amit közelekedéspszihomókusok is, hiába tudunk mi az átlagnál biztonságosabban vezetni, az átlaghoz kell igazítani a forgalomszervezést, hogy mindenki biztonságban haza érjen, és ne legyen dugó az akadálytalan autópályán se.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. augusztus 10. 19:58
Pixába letöltendőt nekik, mert ezek semmiből nem tanulnak!
Knerten
2021. augusztus 10. 18:38
A Szentendrein kéne lekapcsolni valahogy az illegális gyorsulásizókat. Persze nem könnyű, úgy kell csinálni, hogy akit elkapnak, már ne tudja leadni a drótot a többinek, se az utasa. De biztosan meg lehetne oldani. Aztán jogsit be (örökre), kocsi/bringa lefoglal (örökre), tízmillió pénzbünti, és/vagy öt év letöltendő. Másból úgyse értenek.
józan paraszti ész
2021. augusztus 10. 18:08
A dugókat semmivel nem tudnád megakadályozni, csak azzal ha az emberek megtanulnának vezetni, amiből nem lesz semmi, mert a szabályokat butítják az emberekhez. Lassan az autópályán is lesz sebesség korlátozás a szembejövő forgalom miatt, mert már heti rendszerességgel megy szembe valaki ott. Ami ezerszer veszélyesebb mintha 250-l menne valaki. Az elejétől azt mondtam,hogy vagy 80-90-l kell menni a szélső sávban és 130 körül a belsőben és nincs dugó viszont van haladás, legrosszabb esetben is csak 10 perc a különbség Bp - Siófok távon, a 100-110, és a 160-hoz képest, (többségnek , 130 körül menőknek, pedig 0 perc) így hogy össze visszamennek (a sávokban) mindenki legalább 20 perccel később ér le. Mondjuk nem tudom mi ezzel a baj. Elfogy a lángos? Bár ha belegondolok győzött a demokrácia közlekedésben, mindenki ráfaragott. Kb. a politikában is így működik. 160-l hajtani egy W124-t? Az már védett korban van. :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!