Orbán Viktor: Azért van szükség a népszavazásra, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot

2021. július 23. 07:26

Népszavazásról, gyermekvédelmi törvényről, EU-s pénzek kifizetéséről, harmadik oltásról, valamint a tokiói olimpiáról is szó esett a miniszterelnök pénteki interjújában. Összefoglalónk!

2021. július 23. 07:26
null

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején leszögezte:

azért van szükség a népszavazásra, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot.”

Elmondta, 54 oldalon keresztül követelik Brüsszelből, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt.

A családjogi törvények nemzeti hatáskörbe tartoznak

Szerinte zsarolnak, fenyegetőznek, kötelezettségszegési eljárást indítanak, késleltetik a hazánknak járó pénzek kifizetését. Egy ilyen helyzetben két lehetőségünk van: vagy engedünk, vagy nem. Mivel a gyermekeinkről van szó, nem engedhetünk – nyomatékosított. A kormányfő elmondta azt is, hogy

szükségünk van minden magyar ember támogatására, hogy ezt a csatát megnyerjük.”

Felidézte, ugyanígy volt ez a kötelező kvóták esetében, de a kormány akkor sem tudott volna ellenállni. Akkor egész Európát a magyar népszavazók védték meg a kötelező kvótáktól – jelentette ki, majd hangsúlyozta, hogy mind a család, mind a gyermekjog az Unió alapokmánya szerint nemzeti hatáskör. Ha Brüsszel nem támadna meg minket, akkor nem lenne népszavazás, ha van támogatás a nép részéről, akkor meg tudjuk nyerni ezt a harcot. A kötelező szétosztási kvótákkal kapcsolatban már sikerült – tette hozzá.

Brüsszel szeretné, ha beengednénk az LMBTQ-propagandistákat az iskolákba

Kérdésre válaszolva a kifejtette azt is, hogy Brüsszel szeretné, ha beengednénk az LMBTQ-propagandistákat az iskolákba, szerinte ez az uniós levélből is kiderül. Mint fogalmazott, a Bizottság szerint az iskolában vannak olyan jogok, amik megelőzik a szülői jogokat. Az Unió szerint az európai szabadságeszmény kiteljesedését várják ettől, és most a nemek területén is szabadon lehet dönteni, csakhogy a gyerek nem a felnőtt szabadság kérdésébe tartozik..

Ez nem szabadság, hanem gyermekvédelmi kérdés”

– szögezte le.

Orbán Viktor úgy véli, Brüsszel szeretné, ha a nemváltoztató műtéteket népszerűsítenék az iskolában. „Ki akarják venni a gyermekek nevelését a kezünkből. Engem nem érdekel mi folyik Németországban” – mondta, ám jelezte, hogy tudomásul veszi, hogyan mennek ott a dolgok, de

ki kell állni amellett, hogy a magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik”

– húzta alá.

„A liberálisok a szabadság ellenségeivé váltak”

Brüsszelben azt gondolják, hogy a világtörténelem ugyanabba az irányba halad, ez nagyban hasonlít a kommunizmushoz – fogalmazott kérdésre válaszolva Orbán. Hozzátette, hogy szerinte „a liberálisok a szabadság ellenségeivé váltak”, pedig tudomásul kellene venniük, hogy a világban nemzetek és népek vannak.

Mi egy európai nép vagyunk, és elvárjuk a tiszteletet. Az, hogy pénzügyileg zsaroljanak minket, az teljesen elfogadhatatlan”

– hangsúlyozta.

Indulnak a helyreállítási alap programjai

A helyreállítási alapról szólva elmondta: az egész mostani folyamat az alap értelmét kérdőjelezi meg. Csak késleltetni tudják, de azt, hogy nem fizetik ki, azt nem tehetik meg – mondta. Hozzátette azonban, hogy nincs idő a helyreállítási alapra várni, ezért „a programokat elindítjuk magyar költségvetésből”, az alap pedig majd megérkezik. Egy elhúzódó ideológiai háborúra kell számítani – hívta fel a figyelmet, szerinte ugyanis világok harca zajlik.

A magyar emberek lenézése azt állítani, hogy a kormány valamilyen témáról terelni akarja a figyelmet

– fejtette ki.

A kormányfő bízik benne, hogy januárban, februárban megtartják a népszavazást. Úgy véli, hogy aki nem megy el a népszavazásra, az rábízza a döntést másra. Most nem az érvényesség a fő kérdés, hanem meg akarjuk védeni a törvényt, ahogy a kvótareferendum esetében is – tette hozzá.

Az állítólagos lehallgatási üggyel kapcsolatban a kormányfő elmondta, Pintér Sándor belügyminiszter mindent elmondott, amit el lehetett mondani.

Védőoltásokról, koronavírusról

A kormányfő szólt arról is, hogy akik túl vannak mindkét oltáson, azok a népesség 55 százalékát teszik ki. Európa legbiztonságosabb országa vagyunk, miközben a járvány negyedik hulláma elindult Nyugat-Európában. A járványt be fogják hurcolni Magyarországra. Az oltások azonban a súlyos megbetegedésekkel szemben megvédenek – emelte ki.

Orbán Viktor úgy ítéli meg, hogy

az Operatív Törzs jól döntött, hogy augusztus 1-től lehet harmadik oltást kérni. Ebben Európában mi vagyunk az elsők.

Most is az idősek vannak a legnagyobb veszélyben, így felkeressük azt a 15 százalékot, aki nem oltatta be magát, a 12 év feletti gyermekeknél általános oltást indítunk a tanév kezdése előtt – ígérte. A kormányfő elmondta, ő maga is hezitált, hogy legyen-e kötelező oltás az egészségügyben, de végül meggyőzték a tények. Kérdésre válaszolva elmondta, egyelőre nem lesznek korlátozások, de nem szabad ilyen időkben túlzottan magabiztos kijelentéseket tenni.

Hajrá, magyarok!

A tokiói olimpia kapcsán megjegyezte, egy olimpia nézők nélkül nem olyan, mint máskor, de ha Magyarország rendezné ezt az olimpiát, akkor lehetnének nézők. Elárulta, hogy 15 millió magyarhoz hasonlóan ő is fel fog kelni hajnalban a magyar versenyzőknek szurkolni, de ő sem fog elutazni az olimpia helyszínére.

Ha nem is tudunk a helyszínen szurkolni, biztosak lehetnek abban, hogy 15 millió magyar várja, hogy becsülettel helytálljanak, a legjobbjaink tiszteletére pedig várjuk, hogy felhúzhassák a magyar nemzeti lobogót”

„üzente” a kormányfő a magyar sportolóknak. „Bizakodó vagyok”„Hajrá, magyarok!” – zárta szavait a miniszterelnök.

Az interjú véget ért. A teljes beszélgetést az alábbiakban hallgathatja vissza:

Nyitókép: Facebook

Összesen 743 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2021. július 24. 00:02
palikaka! Anyád a kurva, aki ilyen rohadt stricit nevelt belőled! Szégyelld magad, te pokolfajzat!
realista
2021. július 23. 14:51
"aki nem megy el a népszavazásra, az rábízza a döntést másra" Persze, mert aki nem vesz részt a prájdon, azok helyett is a buzik vonulnak, ugye?
zolizolizoltan
2021. július 23. 12:45
Orbán nem lép ki az EU-ból, hanem kirúgatja magát belőle. Ahogy kirúgatta magát a Néppártból, úgy fogja kirúgatni magát az EU-ból. A recept már megvan és működik.
zolizolizoltan
2021. július 23. 12:37
Orbán kreált egy provokatív törvényt, majd jajgat, hogy megtámadták a törvényét. Ez kérem Orbán Tonkini incidense.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!