Cseh Katalin: Lemondtam a cégvezetésről
A Momentum EP-képviselője a botrány kitörése után is reagált az ügyre. Akkor még azt nyilatkozta, hogy szerinte mindössze arról van szó, hogy „a sajtóban összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett” valamint hangsúlyozta, hogy „jóval politikai pályára lépése előtt lemondott a cégvezetésről”.
Fenti nyilatkozatával a momentum politikusa arra próbált magyarázatot adni, hogy a Pannónia Nyomda Kft. milyen cégekkel hozható kapcsolatba. Ugyanis kiderült: a NOVA-INN Kft., a Mondat Kft., és a Holotech Kft. ugyanarra a váci címre van bejegyezve, ahol a Pannónia Nyomda Kft. megnyerte a csaknem 70 millió forintos EU-s támogatást.
Azonos telephely, azonos pályázat(ok)
Az Origo csütörtöki cikkéből azonban kiderült: a Cseh Katalin nyilatkozatában megfogalmazottnál összetettebb kapcsolat állhat fenn a politikushoz köthető cégek között. A fentebb említett Mondat Kft. még azonos pályázaton is indult a Pannónia Nyomda Kft.-vel, például a Ferencvárosi Önkormányzat által kiírt egyik, a ferencvárosi újság nyomdai munkálatainak elvégzésére szánt pályázaton. Azonban annak ellenére, hogy az ajánlatkérő önkormányzat erre felszólította, a Mondat Kft. nem oldotta fel a dokumentációban szereplő ellentmondást, amely abból fakadt, hogy a cég egyszerre nyilatkoztott pályázatában arról, hogy nem vesz igénybe alvállalkozót és arról, hogy igen.