Mint írták, a visszaélések feltárása – főleg, ha évekkel korábban történtek – igen nehéz, mert „ez a szörnyű bűntett többnyire az áldozatok lelkében hagy mély nyomokat, nincsenek rá sem tanúk, sem egyéb bizonyítékok”. Nyomozati jogok és eszközök hiányában az egyház csak az áldozatok közreműködésével tudja feltárni a múltat, elítélni a bűnösöket és segíteni a sértetteken, családokon ejtett sebek gyógyulását. „Az áldozatok vagy azok szülei olykor nem vállalják a világi büntetőeljárással járó nehézségeket, de emiatt az egyházat hibáztatni több mint igazságtalan.”
Nehéz indulatok nélkül szembenézni a múlttal
A testület meglátása szerint „rendkívül nehéz a múlttal indulatok nélkül, alázattal szembenézni: az áldozatoknak, a szülőknek, a társadalomnak és az egyháznak egyaránt”. Ezt a szembenézést segíti és bátorítja minden őszinte, elfogultság nélküli önvizsgálat, jószándékú kritika és tényfeltáró publikáció. Nem szolgálja azonban a társadalom érdekeit, amikor olyan egyoldalú megnyilatkozások születnek, amelyek rendszerszintű, ok-okozati összefüggést sugalmaznak az egyházi hivatás és egy súlyos bűncselekmény elkövetésére való„hajlam” között – írták.