A legkevesebbet keresőket kell megerősíteni.
– fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a jószándékból könnyen lehet probléma, és a kkv-k esetében elbocsátások is lehetnek a magasabb minimálbér miatt. Így meg kell állapodni a gazdasági szereplőkkel, hogyan lehet kigazdálkodni ezt a magasabb összeget – tette hozzá. A miniszterelnök szólt arról is, hogy a 200 ezres minimálbér a cél, amit szeretnének, „most ezen dolgozunk. A garantált bérminimum még ennél is magasabb lesz” – tette hozzá.
Ideológiai zűrzavar fenyegeti a sportot
Kérdésre válaszolva a miniszterelnök szólt arról is, hogy a labdarúgó EB esetében nagy eredmény, hogy ott lehetünk. „Nehéz ide bekerülni” – fogalmazott. Hozzátette: „fenyegette a játékot a járvány”, és most ideológiai zűrzavar is fenyegeti a játékot. Azonban a kormányfő szerint
az egykori rabszolgatartó társadalmak lelki örökségének az eredménye a térdelés.
Mint fogalmazott: „megértem, hogy egyes országoknak morális terhe van, de ezt nekik kell elhordozniuk” – szögezte le. Orbán Viktor szerint továbbá azért is probléma a letérdeplés, mert idegen a kultúránktól. „Állva kell meghalnunk, ha vesztünk is” – fogalmazott. „Milyen jó, hogy ez a rabszolgatartási probléma elkerült minket” – zárta szavait a miniszterelnök.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt