Brüsszelt azok irányítják, akik szerint az integráció öncél. Az EU jogrendszerei ezt a törekvést nem akadályozzák, hanem elősegítik. Politikai ellenfeleink ezért támadják a családokat, a nemzetet, a kereszténységet és a zsidó felekezetet.” Ezért a magyar kormány szerint az unió alapszerződéséből az „ever closer union” kifejezést az első adandó alkalommal ki kell törölni – szögezte le.
Soros-féle NGO-k
Orbán Viktor elmondta, hogy Brüsszel kiszervezte a hatalmát a Soros-féle NGO-knak, illetve az amerikai demokratáknak, és az ő információik és adatszolgáltatásaik alapján ítélkeznek a demokratikusan megválasztott tagállami kormányok felett. A kormányfő úgy véli:
helyre kell állítani az uniós demokráciát!
„Közös gazdasági siker nélkül az EU szét fog esni. Csak olyan politikát lehet támogatni, ami közös gazdasági sikert alapoz meg (...) A következő időszak a járványok és a migráció kora lesz, és egy ilyen helyzetben kell sikeresnek lenni” – tette hozzá a kormányfő, aki szerint szükség lesz egy új szervezet létrehozására a tagállamok alkotmánybíróságainak bevonásával.