Német külügyi államminiszter: A magyar parlament súlyosan diszkriminálja az LMBTIQ-embereket

2021. június 15. 21:16

„Ez a törvény ellentétes mindazzal, amit közös európai értékeinknek tekintünk” – írta Michael Roth.

2021. június 15. 21:16
null

A magyar törvényhozás súlyosan diszkriminálja az LMBTIQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszex, queer) embereket – közölte kedden a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere.

Michael Roth Twitter-bejegyzése szerint az Országgyűlés vonatkozó döntése „újabb súlyos állami diszkrimináció az LMBTIQ emberek ellen”. „Ez a törvény ellentétes mindazzal, amit közös európai értékeinknek tekintünk” – írta az Angela Merkel vezette szövetségi kormány államminisztere. „Teljes szolidaritás és támogatás az LMBTIQ embereknek Magyarországon” – tette hozzá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.   

Az Országgyűlésben kedden elfogadott jogszabályok közül egy érinti a német államminiszter bejegyzésében szereplő közösséget. A 157 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett elfogadott jogszabály rendelkezik a pedofil bűncselekmények elkövetői nyilvántartásának létrehozásáról, és az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat. Az ARD német országos közszolgálati televízió a tagesschau.de című hírportálján tudósítást és kommentárt is közölt az új törvényről. A kommentárban kiemelték: „meg kell hagyni, Orbán ért a negatív kampányhoz”, hiszen a homoszexualitást a pedofíliával „egy kalap alá vevő törvénycsomaggal több legyet üt egy csapással”, megalkot egy „új ellenségképet”, támadhatja Brüsszelt, „halászhat szavazatokat a szélsőjobbon” és megoszthatja a 2022-es parlamenti választáson egységesen induló ellenzéket.

(MTI)

Nyitókép: Trenka Attila, Mandiner

Összesen 240 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2021. június 18. 13:02
Michael Roth egy hülye barom.
oskar
2021. június 16. 14:15
Azt kellene leírnia ennek a németnek, hogy az elfogadott törvény melyik passzusával ért egyet, vagy nem ért egyet. Mi az ami kellene helyette, hogy megfeleljen az EU értékeknek. Én nagyon helyesnek tartom, hogy a gyerekeket ne érzékenyítsék szexuálisan. Se heteró, se Lmbtq... Felvilágosítást pedig csak szakember végezhessen az iskolában. Szerintem a gyerekeknél a szeretetre kellene a hangsúlyt helyezni. Egyébként meg mondja már meg valaki ennek a németnek, hogy a magyar nyelv egyáltán nem diszkriminál!!! Ellentétben a .némethez a magyar nyelvben nincsenek nemek.
savrena
2021. június 16. 12:14
Nem az LMBTQ-t tiltja a törvény, hanem a propagandáját kiskorúak számára. Kiskorúak számára tilos alkoholt vagy dohányterméket is reklámozni. Most lehet vitatkozni, hogy egy kalap alá kell / lehet-e venni a cigit/alkoholt/LMBTQ-t, de jó eséllyel az európai lakosság nagy része számára az alkohol és a cigi még elfogadhatóbb is, mint az LMBTQ. Túltolták a biciklit azzal, hogy óvódába-iskolába akarják bevinni az LMBTQ érzékenyítést. A törvény erre született válasz. Az emberek jó része elviseli az LMBTQ kisebbséget gond nélkül, de devianciaként tekint rá és a gyerekeit távol tartaná tőle. CSakúgy, mint a cigitől és az alkoholtól.
vérgőz
2021. június 16. 11:59
a nemet kormany meg sulyosan diszkriminalja a normalis embereket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!