Bencsik: Ha elég erős bennünk a szeretet és a hit, 2022 tavaszán ismét győzni fogunk

2021. június 25. 12:13

Itt nézheti meg a CÖF sajtótájékoztatóját, ahol bejelentették: október 23-án jön az úabb Békemenet.

2021. június 25. 12:13
null

Amint arról beszámltunk, október 23-án jön az újabb Békemenet. Mindezt csütörtök délután jelentették be a CÖF-CÖKA alapítvány  sajtótájékoztatóján.

Az eseményen Csizmadia László, a CÖF elnöke kijelentette, nagy örömére szolgál, hogy újra meg lehet tartani a jobboldal legnagyobb, rendszeres vonulását. Elmondta, az apropót a 15 éves őszödi beszéd, az azt követő tüntetéssorozat és az azt leverő rendőrterror szolgáltatja.

„Európa hallgatott, mikor az emberekre támadtak, koncepciós eljárások miatt sok család ment tönkre, amiért Gyurcsány Ferenc a felelős és ő most hatalomra készül. Emlékezni kell az áldozatokra és emlékeztetni kell, hogy milyen időszak volt ez. Legyünk ott mindannyian a Békemeneten, soha nem látott sokasággal emlékezzünk a 2006-os eseményekre” – fogalmazott.

Bayer Zsolt szerint hatalmas szavazóbázis áll a kormánypártok mögött, ez a bázis meglehetősen mérges, mert folyamatosan provokálja őket a baloldal. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője pedig elmondta: az ellenfelek kiléte világos, a hatalom és a bosszú mozgatja az ellenzéket. Ha elég erős bennünk a szeretet és a hit, 2022 tavaszán ismét győzni fogunk – tette hozzá.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
youngboy
2021. június 26. 23:25
Mi ez a "ha"? Egyszerűen: elég erős a szeretet a hazánk iránt és az akarat, hogy megvédjük, nem engedjük, hogy a moslék újra elárasszon bennünket 2022-ben.
Pelso j.
2021. június 25. 20:13
Ezt most már ki nem hagyom, megyek jót nevetni.
Csakislovacska
2021. június 25. 16:07
A békemeneten vonulók jó szándéka felől nincs kétségem,azonban fontos közölni,hogy megtévesztett emberekről van szó.Igy már nem olyan nagy szám,ha sokan mennek ugye? Vonulhatnátok nemes célokért is,például,hogy a trianon diktátum óta eltelt száz év magányt követően végre ne egy kunbélás,károlyis,most éppen a változatosság kedvéért tanácstalan köztársaság mint államforma keretei közt agonizáljunk. Csaxólok.A köztársaság mint államforma súlyosan sértő és megalázó egy Magyarnak. Nem tudjuk? Jó nekünk ez a langyos meleg Orbán-gyurcsány pocsolya? Tényleg???
balsors
2021. június 25. 15:32
Mi köti össsze 56-ot 22006-tal? Hát egy villa, és annak gazdája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!