Orbán Viktor: Montenegróval is elismerjük egymás oltási igazolásait

2021. május 11. 15:00

Az Orbán-Dukanovic-találkozón hangsúlyozták, hogy csak az oltásokkal lehet legyőzni a vírust.

2021. május 11. 15:00
null

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár, a megbeszélés fő témái közül kiemelve a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerését, ami nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.

A magyar tőke jelen van Montenegróban

A tárgyaláson – melyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is – elhangzott: kétoldalú kapcsolataink meghatározó eleme a magyar tőke erőteljes jelenléte Montenegróban, valamint az, hogy Magyarország Montenegró euro-atlanti integrációjának következetes támogatója.    

Orbán Viktor és Milo Dukanovic megbeszélésén kiemelt hangsúlyt kapott a koronavírus-járvány.

Havasi Bertalan emlékeztetett: a védekezés során is megmutatkozott a két ország barátsága, jó együttműködése, hiszen Magyarország 50 ezer védőmaszkot, 2500 védőruhát és 10 ezer PCR-tesztet adományozott Montenegrónak. A magyar miniszterelnök és a montenegrói államfő hangsúlyozta: csakis az oltásokkal lehet legyőzni a vírust, és csak az oltásokkal lehet újraindítani az országok gazdaságát. Ezért Orbán Viktor és Milo Dukanovic nagy eredménynek tartja az április végén született megállapodást a magyar illetve a montenegrói hatóságok által kiállított védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, valamint a beutazási korlátozások eltörléséről a védettségi igazolvánnyal rendelkezők esetében.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154
2021. május 11. 19:21
Már hallani, hogy kezdik nagyvonaluan kezelni a védetségi igazolvány ellenőrzését. Ha tudnátok mennyit utaztam én vonaton vasuti arcképes helyett játékvezetői igazolvánnyal. Előbb- utóbb csak mutatni kell valami igazolványfélét.
pesti051
2021. május 11. 17:29
Montenegró nagyon jó turisztikai célpont, kellemes meglepetés volt.
nempolitizálok
2021. május 11. 17:23
Déli tengerparti országok, török, görög, olasz, a többit magasról....
Autofocus
2021. május 11. 17:01
Lóbaszó nagy benga ez a Djukó, két centi híján két méter a faszi. Szerintem 10-ből 9 magyarra úgy tornyosulna a pacák mint a Kotori-öbölre a hegyek. Kosarazott vagy vízipólózott? Utóbbira tippelnék, Montenegróban mindenki pólós.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!