A szakember az oltóanyagok közötti különbségek tudományos hátterét ismertetve elmondta: jelenleg hatféle különböző vakcinát alkalmaznak Magyarországon, viszont ezek az oltóanyagok teljesen más technológiával készülnek, így egyszerre egy oltás nem tud mindenféle előnyt biztosítani. Tájékoztatása szerint a Pfizer és a Moderna egy teljesen új, a világon először decemberben alkalmazott úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) alapú oltóanyag, amely a koronavírus tüskefehérjéjének egy része ellen termeltet ellenanyagot azáltal, hogy a tüskefehérjének az adott részére vonatkozó információt viszi be a szervezetbe és épít föl fehérjét. Ezt követően – folytatta – vannak a vektor típusú oltóanyagok, ilyen a Szputnyik V, az AstraZeneca és a Janssen, amelynek az a lényege, hogy a nem fertőző, különböző adenovírusba beleteszik a tüskefehérjének az információját, a szervezet pedig ez ellen a tüskefehérje ellen termel ellenanyagot, írják.
Ezeket a vakcinatípusokat viszont – mutatott rá – nem lehet összehasonlítani a vírus teljes elölt változatát tartalmazó Sinopharm-vakcinával, ugyanis a kínai oltóanyagban nemcsak a tüskefehérje található meg, hanem rengeteg másféle fehérje is, amelynek következtében
a kínai vakcina nem kifejezetten egyetlen, hanem sokféle fehérje ellen fejt ki immunválaszt.