Márki-Zay: Ha egy aberrált fideszes megerőszakolja egy szerettüket, esélyük sincs a bíróságon

2021. május 15. 22:02

Hallgatósága hozzátartózóinak fideszes politikusok általi elgázolásáról is fantáziált a polgármester.

2021. május 15. 22:02
null

Nem finomkodott Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltje a Mindenki Magyarországa Mozgalom Békés megyei kampánynyitóján. A gyűlésen Márki-Zay azt jelentette be, hogy mozgalma Gyulán a momentumos Mikóné Hirth Beátát, míg Békéscsabán a jobbikos Stummer Jánost támogatja az előválasztáson.

A polgármester e bejelentések után kifejtette: Békés megye teljesen lemaradt, Borsodnál és Szabolcsnál is rosszabb helyzetben van, és még Románia határszéli régiói is fejlettebbek. „Elképzelhetetlen volt harminc évvel ezelőtt, hogy egyszer majd Sarkadról, Battonyáról Romániába járnak majd dolgozni az emberek, mert ott magasabbak a bérek, és hogy Magyarországon rosszabb a korrupciós helyzet, mint Romániában” – mondta. „A Fidesz egy korruptabb rendszert épített fel, mint Románia bármikor volt” – tette hozzá.

Márki-Zay innen egészen annak megállapításáig jutott, hogy „ha véletlenül egy fideszes politikus elgázolja a szerettüket, vagy ne adj' Isten egy aberrált fideszes politikus megerőszakolja valamelyik hozzátartozójukat, önöknek semmi esélyük nincs, hogy a bíróságon ezt a fideszes politikust elítéljék.”

(Telex)

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Levente
2021. május 17. 09:07
Az "aberrált Márki-Zay megerőszakolja egy szerettüket, esélyük sincs a bíróságon"
ittésmost
2021. május 16. 20:06
„egy aberrált fideszes politikus megerőszakolja valamelyik hozzátartozójukat" Márki! egy köztörvényes bűnöző mindegy kire adja le azt egy db voksát - az bűnöző. Minden határon túl mentél! ! ! Emberek! Ezt a Márkit rágalmazásért börtönbe kell zárni! Perverz gondolkodásával nem alkalmas a társadalomban való részvételre.
inteligens elenzéki
2021. május 16. 19:12
"„ha véletlenül egy fideszes politikus elgázolja a szerettüket, vagy ne adj' Isten egy aberrált fideszes politikus megerőszakolja valamelyik hozzátartozójukat, önöknek semmi esélyük nincs, hogy a bíróságon ezt a fideszes politikust elítéljék.”" Hát nekem nem úgy tűnik, hogy a bíróságok elfogultak lennének a fidesszel szemben, sőt. Ez az idióta, meg ilyen f.szságokat fröcsög.
Somaa
2021. május 16. 18:09
Egy aberrált fideszes? Error! Nem kell a jelző, mivel minden NER khmer patkány és csicskáik kivétel nélkül aberrált agyhalott szektás idióta zombik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!