Kanadában díjazták a Pozsgai Zsolt által rendezett Magyar Golgota című tévéfilmet

2021. május 22. 11:34

A film Török Ignác aradi vértanúnak állít emléket.

2021. május 22. 11:34
null

A kanadai Cinematography Awards nemzetközi fesztiválon nyerte el a legjobb film díjat a Magyar Golgota (angol címe: Darking Way) című tévéfilm, amely a Mythberg Films gyártásában, az Aradi Kamaraszínház együttműködésével és a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Pozsgai Zsolt rendezésében – közölte szombaton az Aradi Kamaraszínház.

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a Magyar Golgota forgatása idén februárban zajlott a koronavírus-világjárvány miatt nem az eredeti aradi helyszínen, hanem a Dunántúl egyik most felújított kastélyában és környékén, Nádasladányban.

A Balázs Béla-díjas Pozsgai Zsolt filmje Török Ignác aradi vértanúnak állít emléket, az aradi vértanú sorsán keresztül mutatja be az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlását, a 13 honvédtábornok kivégzésének hajnalát. A Magyar Golgota végigköveti Török Ignác fordulatokkal és izgalmakkal teli utolsó éjszakáját, amely elvezetett ahhoz, hogy a Haynau által halálra ítélt honvédtábornokot közvetlenül az akasztás előtt érje el a végzet.

További két nemzetközi seregszemle, a New York-i Oniros Film Awards és a Los Angeles-i Hollywood Venus Awards is döntőbe juttatta az alkotást, az eredmény júniusban várható. A film meghívást kapott több őszre tervezett nemzetközi fesztiválra.

A díjazott film alapjául szolgáló, azonos című színházi előadást az Aradi Kamaraszínház 2018-ban mutatta be szintén Pozsgai Zsolt rendezésében, aki a dráma szerzője is. A tervek szerint a tévéfilm díszbemutatóját Aradon tartják október 5-én – olvasható a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: Táncjelenet a készülő filmből, Fotó: Mythberg Films

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugatiszél
2021. május 25. 04:06
"Golgota" Nárcisztikus mazochizmus, nemzetünk rákfenéje. Minden normális, józan ember távol maradt, vagy egyenesen a másik oldalon harcolt.
T. Péter
2021. május 24. 23:54
"Nemzetközi fesztiválon" Hehe. Érdemes lenne utánanéznetek, mi is az a Canadian Cinematography Awards. Lesz meglepetés. :-) Éppen olyasmi, mint az International Property Awards, amit a Lizsében épülő épületek szoktak "elnyerni".
anna bolena
2021. május 23. 12:44
"Milyen különös, hogy haynau is keresztény volt." "Én láttam egy este Haynau tábornagyot (a nyugalmazottat) magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel a fején, a legkizárólagosabb magyar urak társaságában megjelenni. Még élnek többen, akik hallották tőle ezen erős mondást: „wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren!”+ Már akkor a nyugalmazott tábornagy magyarországi földbirtokos volt." Jókai Mór: Utóhang Az új földesúrhoz
Gáspár
2021. május 23. 02:12
Milyen különös, hogy haynau is keresztény volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!