Cseh László a DIGI Sport híradójában arról beszélt: ha sikerül a kijutás az olimpiára, akkor utána biztosan visszavonul, ha nem akkor az Eb volt az igazi nagy versenye.
Az tudom, hogy Tokióban bármelyik lesz is – mondjuk a középfutam vagy a döntő – az utolsó úszásom, akkor az nemcsak ott, hanem az egész pályafutásom utolsó úszása lesz”
– fogalmazott.
„Lehet ezt még sokáig húzni-halasztani, meg sanyargatni magamat, de egyszer megálljt kell parancsolni az őrületnek” – magyarázta döntését Cseh László.
Beszélt arról is, hogy tudja, az Eb-n elért idején még javítania kell. Úgy látja, kicsit dinamikusabbá kell tenni a mellúszást, a gyorson pedig valahogy jobban kell bírnia, ez nagyon fontos. „És ennél az időeredménynél sokkal jobb idő kell szerintem az olimpián ahhoz, hogy egyáltalán döntőbe kerülhessek” – mondta.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás