A Fudan ellen szervez tüntetést Jámbor András

2021. május 23. 20:30

A demonstrációt június 5-én, a Hősök terén tartják majd. Maszkot igen, védettségi igazolványt feltehetően nem kérnek a résztvevőktől.

2021. május 23. 20:30
null

Június 5-re kormányellenes tüntetést hirdetett a Hősök terére Jámbor András, a Mérce egykori főszerkesztője, előválasztási országgyűlési képviselő-jelölt, és a Szikra Mozgalom.

„Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat” – olvasható az esemény leírásában. A szervezők szerint  „ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba.”

A tüntetést a szervezők már bejelentették a rendőrségnek. Arra kérik a résztvevőket, hogy mindenki maszkban érkezzen a tüntetésre. „Az eseményre a napokban meghívjuk az ellenzéki pártokat és civil szervezeteket is, mi azt akarjuk, hogy közösen és sokan fejezzük ki együtt a véleményünk!” – írják.

„Ha focimeccsre mehetünk, akkor demonstrálni is,

ezért mi mindenkinek szeretnénk lehetővé tenni, hogy gyakorolja a tüntetéshez való jogát, nem fogunk senkit sem kizárni” – írják, ami feltehetően azt jelenti, hogy védettségi igazolványt nem írnak majd elő a résztvevőknek.

Kép: Facebook

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. május 27. 17:00
A kinai nagykövetségnél kellene demonstrálni minden nap, hogy NO FUDAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
gonterl
2021. május 26. 10:34
A CEU helyett Fudan. Lehet, hogy a Fudannak olyan vége lesz, mint a CEU-nak. Egyik sem tud a magyar földben gyökeret ereszteni.
nempolitizálok
2021. május 24. 13:48
Mindezt, pedig egy ellenük szóló tüntetés fotójával demonstrálják.
nempolitizálok
2021. május 24. 13:46
A CEU ellenire elmennék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!