Aztán a „halálmatek” is előkerül: „És kiváltképp egy olyan országban, amelyben lakosságarányosan a világon a legtöbben halnak meg és ahol ma is 3.500 új fertőzöttet regisztráltak (botrányosan alacsony elvégzett teszt mellett), és ahol mindkét oltást eddig csak a lakosság 17 százaléka kapta meg. És ott, ahol »védettségi igazolást« azok is kapnak, akik csak egyszer vannak beoltva.
A hamis biztonságérzet a legnagyobb csapda
mind a beoltott, főleg pedig a környezete számára. Azt hiszi, hogy védett és úgy is él, viselkedik, miközben tömegeket fertőzhet meg, ha elkapja a vírust. És a kormány hetek óta azt propagálja, hogy akár egy oltás is elég a védettséghez.”
Vásárhelyi Mária végül negyedik hullámot jósol: „A járvány kezdete óta ezt csinálják; felelőtlenül, ezrek egészségét és életét kockáztatva rendelik alá vélt politikai érdekeiknek a védekezés szempontjait. Mint általában, úgy most is a bankra játszanak. Ezért vezetjük a lakosságarányos halálozási listát és ez provokálhatja ki a negyedik hullámot.”
Fotó: MTI