Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatják ki őket az európai színművészeti egyetemek uniójából

2021. április 09. 15:40

Az egyetem szerint alapszabály írja elő, hogy a kizárásról az érintett felet is meg kell hallgatni, ami viszont nem történt meg.

2021. április 09. 15:40
null

Az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójának (E:UTSA) bizottsága azért döntött Színház- és Filmművészeti Egyeteme (SZFE) kizárása mellett, mert mint mondták, tavaly szeptember óta jelentős változások álltak be a budapesti intézmény vezetésében, és úgy vélik, a jelenlegi SZFE nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, amelynek tagsági kérelmét annak idején elfogadták.

Meglehetősen udvariatlan, politikai érdekeket is szem előtt tartó gesztus”

reagált az SZFE a HVG-nek.

„Arra hivatkoztak, hogy a modellváltás miatt ez már egy másik egyetem, mint aki belépett annak idején. De ilyen kizárási indok nincs a szervezet alapszabályában” – tették hozzá.

Kiemelték, hogy „vélhetően a saját szabályzatukat megszegve távolították el az SZFE-t”, mert az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójának alapszabálya szerint a kizárás csak az után történhet meg egy titkos szavazáson, hogy előtte meghallgatták az érintett felet.

– szögezte le az egyetem.

Az SZFE szerint a kizárás semmiféle hátránnyal nem jár az egyetemre nézve, mivel „az európai színművészeti egyetemekkel az együttműködések más formái jól működnek, közvetlen a kapcsolat.”

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. április 10. 15:02
Zavaros, komcsilibsi gyülekezet, ismeretlen, felesleges! De majd janisch meg csupor!
elfújta az ellenszél
2021. április 10. 10:42
Ebből is látszik, hogy a szefe gyakorlatilag magánegyetemként működött, állami pénzen. Hiszen külföldről is úgy tekintettek rá, mint ami a vezetők személyes tulajdona, és a leváltásukkal elveszítette a legfontosabb attribútumát
Harangláb
2021. április 10. 08:42
Libernyákoknál nincsenek szabályok@ Az a szabály, amit ők akarnak...hogy mi van lefektetve papíron, az nem érdekes... Olyanok, mint Göring: ...hogy ki a zsidó, én mondom meg...
Harangláb
2021. április 10. 08:39
Az ENSZ foglalkozott már a kérdéssel?! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!