Hont és Dévényi újra egymásnak esett az Ötben: meglepő az indok (VIDEÓ)

Ceglédi pedig azzal a gondolattal játszott el, hogy mi lenne, ha egy koncerten dicsérnék a kormányt, ugyanis most mocskosfideszezni „kötelező”.

Az Éljen VárosuNk Egyesület szerint a kormányfő hamis fotóval ünnepelte a teraszok nyitását.
Mint ismert, a múlt héten 3,5 millió ember kapta meg legalább az első oltását, ennek megfelelően nyithattak a teraszok szombaton. Orbán Viktor kormányfő ebből az alkalomból egy korsó sörrel ült ki egy teraszra, erről pedig közösségi oldalán is megosztott egy fotót.
– kommentálta a fotót a nagykanizsai Éljen VárosuNk Egyesület, azt sugallva, hogy a fotó hamisított.
Nyitókép: Facebook