Elemző: miniszteri poszt várhat Török Gáborra Magyar Péter győzelme esetén – reagált a politológus

Deák Dániel szerint az „egyrészt-másrészt” nagymestere lelepleződött.

A Jobbik úgy értékeli, megbukott a kormány válságkezelése.

Támogatás nélkül hagyott vállalkozások tízezrei, munka nélkül maradt emberek százezrei, összeomlás szélén álló egészségügy és oktatás, miközben a milliárdos közbeszerzéseken taroló, állami támogatásokat bezsebelő Orbán-strómanok szinte már naponta repülgetnek titokban Dubajba, a Maldív-szigetekre vagy éppen Svájcba – áll a közleményben.
A Jobbik javaslatai:
„Amennyiben az Orbán-kormány ezúttal sem támogatja a javaslatainkat, az annak az egyértelmű jele, hogy semmi mással nem foglalkoznak, csak a járvány leple alatti közpénzlopással és a pénz kimentésével” – írta közleményében Jakab Péter pártja.
(MTI)