Bige: Orbán már döntött az ügyemről

2021. március 29. 19:44

A milliárdos szerint méltatlan volt az, ahogy bántak vele.

2021. március 29. 19:44
null

Amint azt korábban megírtuk, a büntetőeljárás alatt álló Bige László rendelte meg azt a több 10 millió forintba kerülő közvélemény-kutatást, amelyet korábban csak az ellenzéki politikusok láthattak. Bigét nemrég gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vették, de a milliárdos tagadja azok elkövetését. Az ügyben letartóztatást nem rendeltek el, de Bigét háziőrizetbe vették. Februárban arról is írtunk, hogy Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke Bigénél járhatott.

Bige Lászlót bemutató portrécikkünket itt olvashatja el.

A milliárdos Gulyás Márton vendége volt a Partizán című műsorban.

– válaszolta Bige arra kérdésre, hogy 2010 óta kereste-e Orbán Viktor társaságát.

Hozzátette: „Úgy gondoltam, hogy méltatlan az, amit csinálnak velem szembe. Tudom azt, hogy szándékosan csinálják.”

Bige azt állítja, hogy kétszer kapott olyan üzenetet, ami szerint ha elmegy Magyarországról, szabad elvonulást kap. Ő erre azt válaszolta, hogy Romániából már egyszer elment, de innen nem fog elmenni. 

Azt is kifejtette, hogy a sok eljárás nem őt, hanem családját viseli meg igazán. 

tette hozzá Bige László.

Fotó: YouTube

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. április 11. 15:02
Rendre bűnözőket emelnek piedesztálra.
bpe
2021. március 31. 01:22
bige-féle kis kitérő(l): "nincs benne érték, az érték benne az ember, az a néhány ember, aki ezt tudja irányítani és vinni, olyan nagy pénzt ez nem ér." (@26:55) vs. "Bige a 2010-es kormányváltás után készült a szintlépésre, meg akarta szerezni a közel 10 ezer gazdálkodót elérő agrárintegrátor céget, a nádudvari KITE Zrt.-t. Ez azért lett volna fontos Bigének, mert így egy kiterjedt eladási csatornát is a kezében tudott volna, hosszú távra biztosítva belföldi piaci részesedését. A Bonafarmmal agrárbirodalmat építő Csányi azonban szintén szemetet vetett Magyarország legnagyobb agrárintegrátorára és az utolsó pillanatban az egyik kistulajdonos – élve elővásárlási jogával – ráígért Bige ajánlatára. Már akkor Csányi Sándort sejtették az ajánlattevő Guba Sándor mögött, a KITE aztán több lépcsőben került át teljesen Csányi érdekeltségébe. A tulajdonosváltás után a KITE nem kért a Nitrogénművek műtrágyájából, ami komoly érvágás volt a cégnek." https://forbes.hu/uzlet/bige-nitrogenmuvek-csanyi-meszaros/ marcika meg csak ááálmélkodik, hogy' repkednek az 50-60 milliárdok, meg a 800 millió shortoló eurók.. laci bácsi szánt rá 191 percet, aztán mikor mindez leketyegett az 5 millás, kézzel húzós breguet classique-ján (model: 5967BB119W6), kortyintott még egy kis perriert, mily ügyesen megsimizte a kis partizános terriert!
anna bolena
2021. március 30. 17:29
Bige egy eszes, tehetséges ember, sokkal nagyobb haszna lenne belőle az országnak, ha hagynák, tegye azt, amihez ért. Épp ezért nagyon elcsodálkoztatott, hogy ez az értelmes ember nem kis pénzt és energiát ölt bele abba, h végül megtudja: a magyar társadalmat saját mindennapi megélhetése izgatja a legjobban. Kár, h nem nekem adta a véleménykutatásra szánt összeget, én ezt egyből megmondtam volna. Marci a végén remekelt, amikor a milliárdosból azt akarta mindenáron kihúzni, hogy igazságtalannak tartja azt a társadalmat, ahol egy pedagógus nem keres annyit, mint egy gyártulajdonos vagy tőkespekuláns. Kalap le Bige előtt, h nem vesztette el a türelmét, és okos válaszokat adott Marci lüke kérdéseire.
anna bolena
2021. március 30. 16:45
Ha nem egy közismert politikai aktivistáról lenne szó, akkor csak végletekig naivnak gondolhatnánk Gulyás Mártont, amikor a big business hatalomig érő polipkarjait igyekszik beazonosítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!