Varga Mihály: Magyarország a következő években is vonzó befektetési célpont marad

2021. február 22. 12:25

A beruházások és fejlesztések ösztönzése áll a kormány Gazdaság-újraindítási akciótervének középpontjában – jelentette ki Varga Mihály a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetők értekezletén.

2021. február 22. 12:25
null

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország továbbra is Európa egyik legvonzóbb befektetési célpontja marad a csökkenő adók, a támogató üzleti környezet, a jól képzett munkaerő és a magas fokú biztonság eredményeként.   

A koronavírus-járvány átmenetileg megakasztotta Magyarország dinamikus felzárkózását,

de a gazdaságvédelmi intézkedéseknek és az ország ellenálló-képességének köszönhetően az utolsó negyedévben már növekedni tudott a magyar gazdaság – tájékoztatott Varga Mihály. Mint fogalmazott: a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) szerint az Európai Unió 27 tagállama közül az ötödik legjobb eredményt érte el az ország. Köszönhető ez az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikájának, illetve annak, hogy a költségvetés jelentős forrásokkal támogatja a gazdasági élet szereplőit – tette hozzá a miniszter.    

Varga Mihály megjegyezte: a járvány ellenére 2020 eleje óta 2500 milliárd forintnyi beruházást jelentettek be Magyarországon.

A hazai gazdaság jó állapotát jelzi szerinte az is, hogy a hitelminősítők a válság ellenére is befektetésre ajánlják Magyarországot. Mint a tárcavezető fogalmazott: minden egyes fejlesztés, befektetés fontos lépés abba az irányba, hogy Magyarország eredményesen lépjen túl a válságon. A pozitív üzleti környezetet jellemezve Varga Mihály elmondta, hogy uniós összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke, és az adócsökkentés a gazdasági visszaesés időszakában is folytatódott.   

– jellemezte a koronavírus-járvány okozta helyzetből való kilábalást Varga Mihály. Mint fogalmazott: az újraindításhoz megfelelő szintű átoltottságot kell elérni, ezért a vakcina- és védőeszköz-beszerzésnek a jövőben sem lesz költségvetési akadálya. Mint mondta: a nagyarányú átoltottság nyomán a második negyedévben kétszámjegyű bővüléssel térhet vissza a növekedés, amely az eddigi legmagasabb ütemű bővülés lehet a magyar gazdaságban. Varga Mihály arra is kitért, hogy a kormány a gazdaság újraindításában, a befektetések Magyarországra vonzásában kiemelten számít a külképviseletek munkájára.

(MTI)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tacsi90
2021. február 22. 17:26
akkor lehet menni továbbra is nettó 111.000 forintos minimálbérért melózni...jóvan misikém, megnyugodtam.
zara
2021. február 22. 16:01
igazi szopás még hátra van...majd ha klilyukad az amerikai tőzsde lufi...
kunfia
2021. február 22. 13:36
"2020 decemberében 20 ezerrel többen dolgoztak, mint februárban. „Egy jól ismert baloldali gazdaságkutató műhely szerint, a kormánynak közvetlenül a munkahelyek megőrzésére kellett volna fordítania a GDP 1 százalékát, mert akkor meg lehetett volna őrizni az összes munkahelyet hazánkban. Valójában az állítás értelmetlen, hiszen a válság alatt a foglalkoztatás nem csökkent Magyarországon, hanem nőtt, csak a munkaerőpiac átrendeződött a magasabb hozzáadott értékű szakmák irányába." https://makronom.mandiner.hu/cikk/20210120_a_valsagkezeles_azert_lehet_eredmenyes_mert_megertettuk_ha_munka_van_minden_van Akkor csak egy kérdésem van,ha a válság alatt a foglalkoztatottság nem csökkent,mit kell újraindítani?
kunfia
2021. február 22. 13:18
Úgy kellett ide ez a kamu,mint Orbán családnak a korrupció-ellenes föllépés!:DDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!