Kutatás: szeretik az emberek a távmunkát

2021. február 24. 16:45

A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is – közölte a Reacty Digital szerdán, év eleji kutatási eredményeit.

2021. február 24. 16:45
null

Az ezer fős, reprezentatív mintán végzett felmérés szerint a teljes- vagy részmunkaidős munkavállalók 37 százalékának volt lehetősége az otthoni munkavégzésre január végén. Főként Budapesten és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében terjedt el ez a lehetőség. Az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak harmada dolgozott folyamatosan távmunkában, míg a szakmunkásoknál 10 százalék volt ez az arány – írták.    

A felmérés adatai szerint, ha lehetőség lenne rá, heti egy napot a foglalkoztatottak 7 százaléka, két napot 15 százaléka, három napot 16 százaléka, négy napot 7 százaléka, öt napot 31 százaléka dolgozna szívesen otthon hetenként.    

A kutatásból kiderült: a jellemzően otthonról dolgozók az átlagnál kevésbé érzik stresszesnek a munkájukat, 32 százalékuk jelezte, hogy az egyáltalán nem megterhelő számára mentálisan, míg a home office lehetőségekkel nem rendelkezők esetében ez az arány csak 18 százalék.    

Azt írták: a megkérdezettek több mint fele bízik abban, hogy a koronavírus elleni oltások hatására nyárra már teljesen felszabadulhat az ország a korlátozások alól. A távmunka lehetőséggel jelenleg nem rendelkezők az átlag feletti arányban gondolják, hogy ez megtörténhet, míg a legalább három napot otthonról dolgozók kevésbé bizakodóak – tették hozzá.   

Megjegyezték: a felmérés alapján a lakosság fele a korlátozások feloldása után is igyekszik majd betartani a jelenlegi biztonsági intézkedéseket – például a maszkviselést és a távolságtartást –, a nők, valamint az idősebb (60-79 éves) korosztály tagjai az átlagnál nagyobb hajlandóságot mutatnak erre.

(MTI)

Fotó: MEHDI CHEBIL / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2021. február 25. 02:28
Pedig egy baromság, úgy, ahogy van. Otthon dolgozol, otthon szórakozol, aztán otthon pihensz. Nem ismered a munkatársaidat, lassan elfelejtesz személyesen kommunikálni, elidegenedsz mindentől. Gyermeket is távnemzéssel fogsz létrehozni: elküldöd az ondódat egy fiolában a Facebookon megismert és virtuális esküvőn feleségül vett nejednek, az meg egy beöntéshez használt labdaccsal fellövi magának. Szép új világ... Meg az autóipar sem örül ennek annyira. Ontják az elektromos négykerekűeket (az auto fogalma számomra benzin, vagy diesel olaj által hajtott járművet jelent), aztán senki nem veszi, mert úgysem megy sehova.
alacsony-a-kerites
2021. február 24. 22:43
Azért az elején kissé bizarr volt az otthoni nagyszobából alkudozni a világ másik oldalán (szintén otthoni nagyszobában) lévő kereskedelmi partnerekkel, de szerintem mindenki elég gyorsan megszokta. :-)
pemete jakab
2021. február 24. 17:51
"Kutatás: szeretik az emberek a távmunkát" A távmunka definíciója: legyen elég nagy távolság köztem és a munka között. Így már érthető a dolog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!