Segélyalapba helyezzük a megemelt képviselői fizetésünket

2021. február 27. 14:40

Felháborító és gyomorforgató, hogy most is, amikor családok nyomorognak, az embertelenség és a kapzsiság jellemzi az Orbán-kormányt.

2021. február 27. 14:40
Párbeszéd Magyarországért

„Minden élet számít! A Párbeszéd országgyűlési képviselői egy évvel ezelőtt határoztak úgy, hogy megemelt képviselői fizetésükből segélyalapot hoznak létre, amelynek összegét a koronavírus–járvány okozta válság károsultjainak megsegítésére, valamint védekezésre fordítják. Az idei emeléssel is hasonlóan tesznek, mert a Párbeszédnek valóban minden élet számít. Felháborító és gyomorforgató, hogy most, amikor a járvány következtében családok nyomorognak, a fideszes képviselők megint csak magukra gondolnak – még most is az embertelenség és a kapzsiság jellemzi az Orbán–kormányt.

A fizetésemelés csakis a fideszes többség arcátlan gazdagodását szolgálja, miközben százezrek veszítik el a megélhetésüket, és több ezer embert fenyeget létbizonytalanság. A pedagógusok, az egészségügyi és a szociális dolgozók bérét nem emelik, a válság gazdasági károsultjait pedig aprópénzzel próbálják »segíteni«. Eközben tízmilliárdok mennek el Semjén Zsolt vadászkiállítására, Mészáros Lőrinc szállodáira – miközben ő maga a járvány idején több mint 800 embert rúgott ki –, és két kézzel öntik a pénzt további NER–kegyeltek zsebébe, elég csak a Kisfaludy–program »támogatásait« megnézni.

A Párbeszéd számára azonban tényleg minden élet számít, senkit nem hagyunk az út szélén. A párt megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet az emberek megsegítésére – ez fokozottan igaz a mostani, koronavírus-járvány sújtotta nehéz időszakra. Több éve működik Tenni kell! elnevezésű programunk, amelynek keretében meleg ételt, tartós élelmiszert, tüzelőanyagot és más tárgyi adományokat juttatunk el a rászorulóknak. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy egyre többen kérnek segítséget, egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe, és egyre több családnak kell mérlegelnie: a számlákat fizeti–e be, vagy a gyermekeknek tesz ételt az asztalra.

A Párbeszéd ezért most még inkább fontosnak tartja, hogy az emberek segítésére fordítsa a képviselői fizetésemelést – ahogy egyébként eddig is tette. Ezért a Párbeszéd országgyűlési képviselői tavaly úgy döntöttek, hogy a megemelt fizetésüket egy szolidaritási segélyalapba helyezik, amelynek összegét a válság károsultjaira fordítják. Az idei emeléssel is hasonlóan tesznek, mert a Párbeszédnek tényleg minden élet számít.”

(MTI-OS)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. február 28. 13:49
Ahm, Párbeszéd már nem Magyarországért.
Korrupt Kornél
2021. február 27. 22:26
Az egészet odatehetnétek egy fillért sem érdemeltek!
írmag
2021. február 27. 21:14
Ha magyar ügyről szeretnétek ítélkezni, akkor a javaslatom a szennyes szerveződésű privatizáció ügyeskedő, méltatlanul megmilliárdosodott haszonélvezőit kell felvezetnetek és a mérhetetlen vagyonuk humánummal mérgezett önmérsékletét visszaállamosítani.
Janice
2021. február 27. 20:11
Ki a fenét érdekli, hogy milyen alapba teszik Itt az a probléma, hogy hónapokig tárgyaltak a szaros minimálbér miatt,amit sikerült megemelni pár száz forinttal óránként. Vagy a nyugdíjasok 13.havi juttatásáról, amit sikerült elosztani négyévre.De a saját járandóságukat fél óra alatt sikerült százezrekkel emelni. Ez a gond, nem az hogy kinek minek adják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!