Rémhírterjesztésért feljelentette Orbán Viktort a Jobbik

2021. február 10. 21:49

A Jobbik feljelenti Orbán Viktort az oltás menetével kapcsolatos kijelentései miatt – áll a párt közleményében.

2021. február 10. 21:49
null

„A felelőtlen Orbán-kormány névadó kormányfője a minap arról hadovált, hogy az állampolgár majd az oltópontokon szembesül azzal az alapvető információval, hogy melyik vakcinával fogják beoltani, ha meg nem teszik, irány a sor vége – »majd értesítjük«. A kijelentés nemcsak érzéketlen és pökhendi, de egyben rémhírterjesztés is – ami büntetendő cselekmény” – áll a párt közleményében. 

„A közvéleményt – teljességgel érthető módon – rendkívül felháborította Orbán totális érzéketlensége és a szabad vakcinaválasztással kapcsolatos embertelen hozzáállása. Arról nem beszélve, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a sajtó érdeklődésére kénytelen volt cáfolni Orbán a magyar embereket továbbprovokáló kijelentését: egyáltalán nem úgy néz ki a protokoll, mint amivel a miniszterelnök a nyilvánosságot riogatta” – írják. 

A Jobbik emlékeztet, hogy korábban az EMMI úgy fogalmazott, miszerint az értesítéskor arról is tájékoztatást kapnak a páciensek, hogy a számukra kijelölt oltóponton milyen oltóanyag áll rendelkezésre és a vakcina típusáról az oltakozó helyben is tájékoztatást kap. Úgy vélik azonban, hogy a miniszterelnök kijelentése „egyértelműen valótlan, hovatovább alkalmas az emberek dezinformálására, illetve széles körben zavar és nyugtalanság keltésére”.

A büntető törvénykönyv azon passzusára hivatkoznak, hogy aki „közveszély esetén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt, vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, az kimeríti a rémhírterjesztés törvényi tényállását, és bűncselekményt követ el”.

„Orbán Viktornak – mint még jelenleg regnáló miniszterelnöknek – mindenképpen tisztában kellett lennie azzal, hogy az állítása valótlan, továbbá tisztában kellett lennie azzal is, hogy ezzel a különleges jogrenddel összefüggő védekezés eredményességét akadályozhatja vagy meghiúsíthatja, mert az állítása erre alkalmas. Abban a nem várt esetben, amennyiben a jelen büntetőeljárásban mégis kiderülne, hogy Orbán Viktor nem volt tisztában a hazánkban mára tízezres nagyságrendben halálos áldozatot követelő koronavírus elleni védekezés protokolljának kiemelten releváns lépéseivel – azaz nem állapítható meg esetében a szándékos elkövetés –, akkor nyilvánvaló az, hogy Orbán Viktornak a cselekmény büntetőjogi következményei helyett a politikai következményeit kell elviselnie, mert alkalmatlan a miniszterelnöki tisztség betöltésére” – zárul a közlemény.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. április 10. 07:37
Ha Jakab a legnépszerűbb, milyen a többi!?
nyugalom
2021. április 09. 20:26
Dobrev talalta ki? Micsoda ötlet !
cutcopy
2021. február 11. 14:40
Nyilván hogy a hazudozók jelentgetnek föl..
Glück28
2021. február 11. 11:27
Nem értem miért használják még mindig a Jobbik nevet. Már régen GY. S. (Gyurcsány Seggnyaló) pártra kellett volna nevezni magukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!