Orbán Viktor tart előadást a kamarai gazdasági évnyitón

2021. február 03. 12:27

A tavalyi eseményen Orbán Viktor meghirdette a járvány miatti gazdaságvédelmi akciótervet, írja a Magyar Nemzet.

2021. február 03. 12:27

Idén is beszédet mond Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Gazdasági Évnyitó” című rendezvényén, ám a koronavírus-járvány miatt a csütörtöki eseményt online formában tartják meg – derült ki Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár tájékoztatásából. A programot a Duna World élőben közvetíti. A sajtófőnök az MTI-nek elmondta: a fórumon előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, az MKIK elnöke. Az eseményt a közmédián keresztül is figyelemmel lehet kísérni, a Duna World televízió csütörtökön 10 órától élőben közvetíti a kamarai gazdasági évnyitót.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy az MKIK két évvel ezelőtti gazdasági évadnyitóján stratégiai intézkedéseket ismertetett Orbán Viktor, Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter. A pandémia előtti időszakban a miniszterelnök még arról beszélt többek között: a jövőben is megmarad a költségvetési fegyelem, az államháztartási hiány alatta marad az uniós tűréshatárnak, az államadósság tovább mérséklődik, miközben az uniós átlagot legalább két százalékkal meghaladja az éves gazdasági növekedés.

A tavaly márciusi eseményen pedig Orbán Viktor meghirdette a gazdaságvédelmi akciótervet, amellyel a koronavírus miatt akkor már bajba jutott ágazatokat segítette meg a kormány. A miniszterelnök egyben azt is elmondta: a 2020-as és a 2021-es költségvetést is újra kell tervezni, sok milliárd eurónyi gazdaságélénkítő segítségnyújtásra lesz szükség, ami mindenkitől követel majd hozzájárulást.

(MTI – Magyar Nemzet)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Falfirka
2021. február 03. 14:30
:) ilyenkor minden libernyák várja a beszédet, hogy mibe lehet belekötni. de lehet hogy már előre megírták, hogy minden szar.
BandiMandi
2021. február 03. 14:07
Hajrá Magyarország.
Berecskereki
2021. február 03. 13:43
Amit a balliberális kormányok soha nem tudtak elérni és a jövőben sem tudnak Egy értékelés a 2013-2019 időszakról ,,A magyar állam kamatkiadása a GDP 4,5 százalékáról 2,3 százalékra csökkent 2013 és 2019 között, ami a második legnagyobb csökkenés az EU-ban. Azaz a hazai éves kamatkiadás közel a felére mérséklődött az időszak alatt, ami érdemben hozzájárult az államadósság csökkenéséhez is. Eredményeink szerint a hozam- és kamathatás több mint 80 százalékban, az adósságráta hatása pedig mintegy 18 százalékban magyarázza a kamatkiadások csökkenését Magyarországon, amely alacsonyabb devizaadósságszint mellett még nagyobb lett volna. A kamatkiadás csökkenése ráadásul úgy valósult meg hazánkban, hogy közben az adósságfinanszírozáson belüli belföldi források aránya érdemben nőni tudott. A magyar költségvetés kamatkiadása jelentősen, közel felére csökkent 2013 és 2019 között, aminek következtében az állami kamatmegtakarítás a GDP 2,2 százalékát tette ki 2019-ben Az állami kamatkiadásokban jelentkező megtakarítás hazánkban elérte a GDP 9 százalékát, melynél csak az ír megtakarítás volt nagyobb: a GDP 12 százaléka kumulált megtakarítás jól mutatja azt a pozitív adósságspirált, amely hazánk példáján keresztül is látszik. E pozitív spirál lényege, hogy a kamatkiadások csökkenése érdemben hozzájárul az államadósság mérséklődéséhez, majd az adósságcsökkenés visszahat a kamatkiadásokra, tovább csökkentve az adósságszolgálat költségeit. A magyar gazdaságpolitika 2010 utáni modellváltása, valamint a jegybank kamatcsökkentési ciklusa és önfinanszírozási programja a hozamok mérséklődésén, valamint az államadósság tartós csökkentésén keresztül hozzájárult a költségvetés fenntarthatóságának érdemi javulásához.,, https://hitelintezetiszemle.mnb.hu/letoltes/hsz-19-4-t1-kicsak-benko-vegh.pdf
BossN
2021. február 03. 13:39
"miközben az uniós átlagot legalább két százalékkal meghaladja az éves gazdasági növejedés" De csak addig amíg a Fidesz van hatalmon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!