Orbán Viktor: A korlátozások feloldásáról konzultálunk most

2021. február 22. 17:55

„Épp elegünk van már ebből, szabadulni akarunk tőle” – mondta a miniszterelnök.

2021. február 22. 17:55
null

„Hahó Facebookosok!” – köszöntötte rövid vidójában Orbán Viktor oldalának követőit, azért hogy „végre értelmes módon” konzultáljon velük a korlázotások feloldásáról. A miniszterelnök egy tablet segítségével mutatta be a koronavírussal kapcsolatos nemzeti konzultáció elektronikus kitöltésének módját. 

A miniszterelnök azt mondta, „ez a pillanat is végre elérkezett: tudunk értelmesen konzultálni arról, hogy milyen körülmények között, és hogyan oldjuk fel a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokat. Épp elegünk van már ebből, szabadulni akarunk tőle”. Orbán Viktor szerint a járványügyi szakemberek hangja, szava, véleménye lesz a döntő abban, mikor lehet megszabadulni a korlátozásoktól. De mindenkinek számít a véleménye arról, hogy milyen körülmények között, hogyan, hány lépésben történjen a korlátozások feloldása. „Ezért arra kérem önöket, töltsük ki mindannyian a konzultációs kérdőívet” – fogalmazott a miniszterelnök, aki egy kezében tartott tableten töltötte ki a konzultációs kérdőívet.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2021. február 22. 22:21
Viktorka, a nagy szabadságharcos a vírustól nemigen tud megszabadítani bennünket. 2010 óta ez az első igazi próbatétele. És hát olyan, mint a béna kacsa. Mert a vezetőket nem azért választják, hogy amikor jól mennek a dolgok, akkor fényezzék magukat, hanem hogy megoldják a problémákat. Ami meg nem szokott sikerülni.
zsoltkom2
2021. február 22. 22:04
Nekem tetszik, ahogyan Orbánt kisminkelték... olyan kellemes nőies. Csak még használhattak volna valami szivárvány színt is. Most úgy néz ki, a szemöldök alatti rész, mint A halott menyasszony című animációs filmben a menyasszonyé https://bit.ly/3qOf0lY
states
2021. február 22. 19:52
Komcsinácik. Nem adhatnak mást, mi lényegük. A hazaárulás. Nem is kerülhetik el az újabb laposra verést. Jövőre.
Swim Swim
2021. február 22. 19:25
A nemzeti konzultációban nincs rá lehetőség hogy védettségi kártya nélkül kimozdulhass. Tehát eleve el van döntve a dolog, ha a nép nem bólint védettségi kártyára akkor nyitás sem lesz, amig a "járvány" tart. Az meg ugye "elmutálódhat" évekig is ha úgy van, vagy a szarban lesz valami ami nem indokol semmilyen nyitást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!