KSH: nőtt a természetes fogyás januárban

2021. február 25. 11:09

Kevesebb gyermek született, a halálozások száma nőtt.

2021. február 25. 11:09

Az előzetes adatok szerint 2021 januárjában 9,8 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év első hónapjában, a halálozások száma pedig 9,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, így a természetes fogyás 52 százalékkal magasabb volt, mint tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint januárban 7302 gyermek született, 793-mal kevesebb, mint 2020 első hónapjában. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült havi értéke 1,47 volt az előző év azonos időszakára számított 1,61-hez képest. Az év első hónapjában 12 916-an haltak meg, 1136-tal többen, mint egy évvel korábban. A nagyobb mértékű növekedés hátterében az állhat, hogy a koronavírus-járvány okozta elhalálozások mellett a korábbi évekhez képest tavaly januárban alacsonyabb szinten tetőződött az influenzajárvány – írták. Hangsúlyozták: mivel a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent, a természetes fogyás a tavaly januári 3685-tel szemben idén januárban 5614 fő volt.

Kitértek arra is, hogy a házasságkötések száma kismértékben csökkent: 2780-an házasodtak meg, ami 83-mal kevesebb a 2020. januárinál. Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 1,4 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Ennek eredményeként a természetes fogyás a 2020. januári 4,5 ezrelékkel szemben 2021 januárjában 6,8 ezrelékre nőtt. 2021 első hónapjában ezer élveszületésre 2,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos havi értékénél. A házasságkötési arányszám 3,4 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal kevesebb, mint egy éve – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2021. február 25. 13:11
Lehet, hogy járvány van?
Fehér Agyar
2021. február 25. 12:51
Pedig emlékszem, sokan avval humorizáltak 9-10 hónappal ezelőtt, a karanténos időszak kezdetén (2020. márciusban), hogy valósággal potyogni fognak a bébik a bezártság miatt. Ez is azt mutatja, hogy a népszaporulatot befolyásoló tényezők jóval túl vannak azon a mentális ködön, amiben jónéhányan leledzenek.
kunfia
2021. február 25. 11:57
Népirtás Orbán módra. 10%os halálozástöbblet. Jól kezeli Orbán a járványt,az biztos. A jó hír,a nyugdíjkassza megtakarításaiból a rokonyok kaphatnak támogatást!(Persze az Orbán rokonyok)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!